Egy budapesti halálos baleset után újra előkerült a kérdés: a technológia segíthet kockázat nélkül megállítani a menekülő autósokat.
Kis híján 15 000 közúti baleset történt 2022-ben Magyarországon, az egyik biztosító statisztikái szerint 100-ból 5 gépjárművezető tesz kárbejelentést KGFB kapcsán. Ősszel tipikusan növekszik a forgalom, a vadveszély is aktuális, emellett a hidegebb időjárásra is fel kell készülni, hiszen megváltoznak az útviszonyok és rövidülnek a nappalok is. A biztosítótársaság óvatosságra inti az autósokat.
Gyorshajtás, büntetőfékezés, szűk követési távolság: mind gyakori problémák a magyar közutakon. Nem csak veszélyesek, szabálytalanok is és büntetést vonnak maguk után.
Életeket menthet a higgadt, elővigyázatos attitűd, a defenzív vezetés. A sofőrök, akik a minden szereplőt figyelembe vesznek, a forgalom ritmusát követve, a sebességkorlátozást betartva közlekednek, általában nem okoznak balesetet. A vezetési stílus mellett kiemelten fontos, az éberség is, amit az okos eszközök és mobiltelefonok befolyásolhatnak. Rengeteg problémát okoz, ha az autós nem a forgalomra koncentrál
– mondta el, Vereczki András, az UNIQA Biztosító kárigazgatója.
Így alakultak a számok a járvány után
A biztosító adatai alapján covid időszak előtt 15%-kal több kárbejelentés érkezett, mint napjainkban. A visszaesésben szerepet játszik a home office széleskörű elterjedése, valamint a külföldön bekövetkező károkban is visszaesés figyelhető meg.
Kárgyakoriság tekintetében kelet-közép európai viszonylatban nem lógunk ki a sorból, átlagosan 300-330 000 eset történik évente hazánkban, ami egyáltalán nem kirívó szám, de Nyugat-Európában a kárgyakoriság alacsonyabb, kedvezőbb. Ennek oka, hogy a közlekedési kultúra érettebb és a biztosítási díjak is jóval magasabbak, így egy kár esetén a bónusz elvesztése sokkal nagyobb költséget jelent.
Vadveszély az utakon
Az állatokkal kapcsolatos károk az összes bejelentés 5%-át adják. A biztosító kimutatásaiban két kiugró időszak látszik: a tavasz és ősszel a szarvasbőgés ideje is intenzívebb, tehát a következő hónapokban különösen oda kell figyelni. Mi több, még a vadásztársaság is kártérítést követelhet az elhullott állatokért azokon a szakaszokon, ahol vadveszély tábla van. Éppen ezért a kárszakértők javasolják a vadriasztó berendezések használatát, valamint a kiemelt körültekintést és a megfelelő sebesség kiválasztását hangsúlyozzák.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A gépjármű műszaki állapota kulcsfontosságú
Az autó rendszeres karbantartása elengedhetetlen a biztonságos közlekedéshez. Arról nem is beszélve, hogy amennyiben a káresemény a gépjármű súlyosan elhanyagolt állapotából következik be, azt a biztosítótársaság figyelembe veheti az elbírálásnál.
Bizonyos alkatrészek kiemelt figyelmet igényelnek, ilyenek a futómű, a lengéscsillapítók, a fékek és a gumiabroncsok. Szinte magától értetődő, hogy télen veszélyes nyárigumival közlekedni, ugyanakkor azt kevesebben tudják, hogy nyáron sem érdemes téligumival kísérletezgetni. Kánikulában az aszfalt akár 70-80 fokra is melegedhet, a téligumikat pedig 0 fokra optimalizálják, emiatt pedig megcsúszhat a jármű.
Bár más európai országokban szankcionáják az évszaknak megfelelő gumik hiányát, itthon nincs erre szabályozás. Ugyanakkor fontos leszögezni, hogy a biztonságos közlekedés egyik alapvető eleméről van szó. A hideg idő közeledtével azt javaslom a sofőröknek, hogy defekttűrő téligumit vásároljanak, hiszen ez a típus kátyúkár esetén védelmet nyújthat
- tette hozzá Vereczki András.
Óriási árcsökkentést jelentett be a Volkswagen: rengeteg slágermodell kerül kevesebbe Magyarországon
A Volkswagen jelentősen csökkenti teljesen elektromos ID. modelljeinek árait Magyarországon: egyes típusoknál a mérséklés meghaladja a 20 százalékot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







