Az Európai Unió július 1-jétől 3 eurós egységes vámot vezet be a kisértékű online rendelésekre. A lépés azonban nem biztos, hogy hatásos lesz.
A szomszédba költözhet az elektromos Dacia gyártása - írja a villanyautosok.hu.
A Dacia Spring elektromos kisautó gyártása Európába költözhet, hogy elkerülje az EU által a kínai importra kivetett vámokat. Román sajtóértesülések szerint 2025 nyarától a szlovéniai Novo Mestóban, a Renault gyárában készülhet majd a népszerű modell.
Az Európai Unió által bevezetett kiegyenlítő vámok már tavaly nyáron felvetették annak lehetőségét, hogy a Dacia Spring gyártása átkerülhet Európába. A 10%-os alap és 21%-os extra vám elkerülése érdekében úgy tűnik, a Renault-Dacia megtalálta a megoldást.
Bár a vállalat vezetősége korábban hangsúlyozta, hogy a Spring fejlesztése és tervezése a kínai ökoszisztémához kötődik, a teljes gyártás áthelyezése helyett várhatóan az úgynevezett SKD (Semi Knocked Down) eljárást alkalmazzák majd. Ez azt jelenti, hogy az autó egyes részeit továbbra is Kínában gyártják le, de a végső összeszerelés már Európában, konkrétan Szlovéniában történik.
A szlovéniai gyártás nemcsak a vámterhek elkerülését teszi lehetővé, hanem számos egyéb előnnyel is jár. Lehetővé válik az európai piaci elvárásokhoz való gyorsabb alkalmazkodás, valamint a vásárlók számára történő rövidebb szállítási idő is.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A novo mestói Rezvoz üzemben jelenleg csak a Renault Clio készül, egyetlen műszakban. A tervek szerint azonban 2026-tól itt szerelik majd össze az új Twingo modellt is, évi 150 000 darabos mennyiségben. A Spring gyártásának beindítása tovább növelheti a létesítmény kihasználtságát és jelentőségét a Renault-csoport gyártási stratégiájában.
Fájdalmas búcsú: végleg elkaszálja legendás csúcsmodelljét az Audi, elképesztő, mi veszi át a helyét
Az Audi utód nélkül kivezeti a piacról eddigi csúcsmodelljét, az A8-at, amelynek szerepét a hamarosan érkező Q9 veszi át.
Így csapják be azokat, akik használt autót vásárolnak: rengeteg magyar futhat bele a drága átverésbe
A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős kockázatot is hordoz.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







