A Mol és a Shell kútjain mennyiségi korlátozást vezettek be az üzemanyag-tankolásra az elmúlt két hétben megugró kereslet miatt.
Hatalmas hullámokat keltett Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfő reggeli posztja, amelyben arról írt, hogy "a kormány a családok védelme érdekében kész közbelépni", jöhetnek az újabb árstopok. A bejegyzés egyik pikantériája az, hogy éppen kedden tudjuk majd meg a friss inflációs adatokat. Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke a Pénzcentrum kérdésére azt mondta: nemhogy a hazai helyzet, de a világpolitikai események is szinte megtiltják, hogy egy újabb benzinárstopot vezessenek be.
Hatalmas meglepetést okozott hétfő reggel, hogy Nagy Márton, a nemzetgazdasági tárca vezetője Facebook-posztjában ismét komolyabban felvetette az árstopok visszatérését. A miniszter azt írta: a magyar családok védelme érdekében a kormány kész azonnal beavatkozni, bár konkrétabb dátumot - legalábbis egyelőre - nem jelölt meg.
A felvetés nemcsak az élelmiszeripari kereskedőknél, hanem a benzinkutasoknál is komoly reakciókat indított el. Lapunknak már reggel nyilatkozott Grád Ottó, az Ásványolaj Szövetség főtitkára, a Pénzcentrum pedig később a független benzinkutasok képviselőjét is elérte.
Hiány jöhet, ha megint árstop lesz
A Pénzcentrumnak Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke azt mondta: ha kivesszük a képletből a hazai inflációt, akkor a világpolitikában, a kereskedelemben még mindig vannak olyan tényezők, amelyek miatt most egyáltalán nem lenne jó ötlet befagyasztani az üzemanyagok árát hazánkban.
Rendkívül veszélyesnek is tartom ebben a háborús helyzetben az ötletet, hogy újra árstopot vezessenek be. 250 kilogrammos bombatalálat érte az elmúlt hetekben a Barátság kőolajvezetéket, tehát Magyarország és a közép-európai régió ellátása teljes mértékben bizonytalan, A másik oldalon az ellátási folyamatok nehézségei, például az Irán elleni esetleges embargó bevezetése súlyosan érinti a nemzetközi piacokat
- fogalmazott Egri Gábor. Azt is hozzátette, hogy a világpiaci és a politikai helyzet állása miatt, valamint mert az itthoni feldolgozás is nehézségekkel küzd, nagy veszélye van annak, hogy egy árstop ismét hiányt idézne elő - amint az megtörtént két évvel ezelőtt is, amikor a kormány végül kihátrált a benzinárstopból.
Most Kanada és Amerika között is különleges gazdasági háború van kibontakozóban. Kanada 4 millió barrel olajat szállít Amerikába csővezetéken keresztül, az USA ezt máshonnan nem tudja beszerezni. Benne van a pakliban jelenleg, hogy jelentős üzemanyagár-emelkedések lehetnek az USA-ban, ennek pedig közismerten komoly kihatása van a nemzetközi piacokra. Ehhez még érdemes azt is hozzátenni, hogy a MOL százhalombattai finomítója is már egy elég régi feldolgozó: ha minden tényezőt összeadunk, akkor én komoly veszélyét látom annak, hogy árstop esetén megint hiány lehet benzinből, éppen úgy, mint legutóbb
- fogalmazott az érdekvédelmi szervezet elnöke.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Magyar Ásványolaj Szövetség: Nem indokolt a benzinárstop
Hétfő reggel Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára azt mondta a Pénzcentrumnak: semmi nem indokolja, hogy most árstopot vezessenek be a benzinre.
A kormányzati elvárás az, hogy a hazai üzemanyagárak a régiós átlagon legyenek. Ez jelenleg megvalósul, így további piaci beavatkozást nem tartunk indokoltnak
- fogalmazott a főtitkár rövid indoklásában. De nem csak ő, hanem az élelmiszer-kereskedők egyik képviselője is megszólalt: Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára a sajtónak küldött válaszában azt írta, hogy természetesen minden lépés, ami az infláció letörését szolgálja, fontos és máris meglépik, ha szükséges.
Az alapvető élelmiszerek árát elsősorban a beszerzési áruk, valamint az élelmiszer-kiskereskedők között fennálló egyébként is erős verseny határozzák meg. Az OKSZ élelmiszerkereskedő tagjai remélik, hogy a hazai termelők, beszállítók is csatasorba állnak az NGM és az OKSZ mellett az infláció elleni harcban. Az inflációs adatok értékelésénél érdemes figyelembe venni azt is, hogy statisztikai adatok a teljes piacra vonatkoznak, míg az online árfigyelő számai ennél több esetben kedvezőbb képet mutathatnak
- írta válaszában az OKSZ főtitkára.
Fájdalmas búcsú: végleg elkaszálja legendás csúcsmodelljét az Audi, elképesztő, mi veszi át a helyét
Az Audi utód nélkül kivezeti a piacról eddigi csúcsmodelljét, az A8-at, amelynek szerepét a hamarosan érkező Q9 veszi át.
Így csapják be azokat, akik használt autót vásárolnak: rengeteg magyar futhat bele a drága átverésbe
A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős kockázatot is hordoz.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







