Jelentős szerkezeti átrendeződés látható a német prémium márkák között a hazai használtautó piacon 2025 és 2026 januárját összehasonlítva.
Márciusban 13 199 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, ami 2,4%-kal haladta meg az előző év azonos időszakát, és 14,8%-kal múlta felül a 2023-as márciusi eredményt – ezzel ez lett az elmúlt öt év legerősebb márciusa. Az első negyedév összesen 32 899 új autóval zárult, ami 3,8%-os éves növekedést jelent.
13 199 személyautó állt forgalomba márciusban a Datahouse friss adatai szerint, ami 2,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban volt, a 2023 márciusi számokat pedig 14,8 százalékkal sikerült felülmúlni.
Ahogy a lenti táblázatból is látszik, ez a hónap volt az utóbbi 5 év legjobb márciusa, és összességében is csak a 2020-as novemberi számok voltak jobbak.
Ami a negyedéves számokat illeti: az év első három hónapjában 32 899 személyautó kapott magyar rendszámot, 3,8 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában, a 2023-as adatot pedig 11,4 százalékkal múlták felül az idei számok.
A márciust a Suzuki nyerte 1547 forgalomba helyezéssel, második a Toyota 1258 darabbal, a harmadik pedig meglepetésre a Nissan lett, amelyből 1156 darabot állítottak forgalomba. A negyedik Skoda is 1000 darab felett végzett a múlt hónapban.
Az éves összesítésben is a Suzuki vezet, amely 2025-ben 4363 autót helyezett forgalomba, mögötte már csaknem 1000 darabos lemaradásban a Toyota áll, a harmadik pedig a Skoda 2981 forgalomba helyezéssel, negyedik a Ford 2496 darabbal.
Az ötödik helyen pedig az első három hónap adatai alapján a Volkswagen áll 2280 forgalomba helyezéssel - Papp Zoltán márkaigazgató legutóbbi interjúnkban többek között arról beszélt, idén nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a magánvásárlók felé is nyissanak, ezért is vezették be az új Start felszereltséget több modellnél is.
A 2025 első negyedéves adatai szerint a kimagasló teljesítményt nyújtó márkák közül a BYD érte el a legnagyobb növekedést, 264,63%-kal, míg a Ford is robosztus, 118,18%-os emelkedést könyvelhetett el 2024 első negyedévéhez viszonyírtva. Emellett a Kia, Renault és Mercedes pozitív, 38,37%-os, 24,80%-os és 21,10%-os növekedést produkált. Szintén a bővülést mutató kategóriába sorolható például a Volkswagen (15,79%), a BMW (9,56%), az Audi (8,37%), a Ssangyong (7,51%) és a Skoda (3,29%) is.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ezzel szemben több olyan márka is van, amelyek gyengébb vagy negatív tendenciákat jelentettek az előző év hasonló időszakához képest. A negatív teljesítményű kategóriában pedig a Peugeot (-4,17%), a Toyota (-9,74%), a Mazda (-13,44%), a Suzuki (-13,77%), a Nissan (-14,09%), a Dacia (-14,46%), a Hyundai (-14,61%), a Volvo (-19,20%), a Tesla (-28,70%) és az Opel (-32,91%) szerepelnek.
Ez most Magyarország kedvenc autója
Az adatokból az látszik, hogy 2025 első negyedévében a Suzuki S-Cross vezette a rangsort, 2141 darabbal, míg szoros verseny volt a Suzuki Vitara (1618) és a Skoda Octavia (1599) között. míg a Nissan Qashqai (1243) tovább erősítette pozícióját, és a Ford Tourneo Custom (892) egy másik kiemelkedő modellként szerepel a listán.
Ezen felül, a Kia Ceed (861), Toyota Corolla (711) és a Dacia Duster (686) szintén jelentős darabszámmal szerepelnek, jelezve a családi autók és kompakt modellek iránti stabil keresletet. Emellett olyan modellek is megjelennek, mint a Kia Sportage (605), Toyota Yaris Cross (600), Toyota C-HR (558) és a Suzuki Swift (549).
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







