A Xiaomi 17 sorozat középpontjában a csúcskategóriás képalkotás áll.
Fontos részletek derültek ki a BYD új magyarországi gigaberuházásáról: ezt közölte a kínai gyártó
A kínai BYD 100 milliárd forintos beruházással új fejlesztési és szolgáltatóközpontot hoz létre Budapesten, amely várhatóan kétezer, főként mérnöki munkahelyet teremt. A központ értékesítés-támogatással, járműteszteléssel és az európai piacra szabott modell-fejlesztéssel foglalkozik majd - írta meg a Portfolio.
A kínai BYD csütörtökön jelentette be újabb magyarországi beruházását, amelyből kiderült, a cég új európai központja Magyarországon lesz. A budapesti fejlesztési és szolgáltatóközpont 100 milliárd forintos beruházással valósul meg, amelyből 20 milliárdot állami támogatásként biztosítanak.
Szijjártó Péter külügyminiszter elmondása szerint a létrejövő kétezer munkahely 90 százalékát felsőfokú, elsősorban mérnöki végzettségű szakemberek töltik majd be. Wang Chuanfu, a BYD elnök-vezérigazgatója három fő funkciót említett: értékesítés és értékesítési szolgáltatás, járműtanúsítás és tesztelés, valamint a járműmodellek lokalizált funkciófejlesztése.
A lokalizált fejlesztés azt jelenti, hogy a járműveket az európai piac műszaki, szabályozási és felhasználói igényeihez igazítják. Ez magában foglalja a belső kialakítás, anyaghasználat, kezelőfelületek módosítását, valamint a vezetési környezethez való alkalmazkodást. A funkciófejlesztés kiterjed a navigációs és infotainment rendszerek, az elektromos töltéshez kapcsolódó funkciók és a vezetéstámogató rendszerek átalakítására is.
A beruházás helyszíne a Colliers magyarországi leányvállalatának egy LinkedIn-bejegyzése alapján valószínűleg a dél-budai IP West irodaház lesz, amelyet a kínai vállalat megvásárolt.
A BYD globális terjeszkedési stratégiájának részeként több kontinensen épít ki gyártási és mérnöki kapacitásokat. A vállalat 2024-ben 7,5 milliárd dollárt (2700 milliárd forintot) költött kutatás-fejlesztésre, ami 36 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Jelenleg több mint 120 ezer fejlesztőmérnök dolgozik a cégnél.
Európában a legnagyobb BYD-beruházás jelenleg a szegedi autógyár, amely évi 150 ezer jármű gyártására lesz képes, és értéke eléri a 2000 milliárd forintot. A gyártás várhatóan 2025 második felében indul. Emellett a cég az Egyesült Királyságban is tervez fejlesztési központot, Törökországban pedig egy 1 milliárd dolláros gyárat épít, amely 2026 elején kezdi meg működését.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A budapesti központ 100 milliárd forintos (kb. 260 millió eurós) költsége szerényebb a többi beruházáshoz képest, de nem jelentéktelen. A 20 milliárd forintos állami támogatás jelentős, hiszen kutatás-fejlesztési központokra eddig nem adott ekkora támogatást a kormány.
A magyar gazdaság szempontjából a beruházás fontos lehet, mivel nagy hozzáadott értékű, mérnöki munkahelyeket teremt. Hosszú távon hozzájárulhat ahhoz, hogy a magyar mérnöki tudás és a hazai járműipari klaszterek nagyobb szerepet kapjanak az elektromobilitás európai átalakulásában.
A budapesti fejlesztési központ adózási szempontból is kedvező lehetőségeket kínál a BYD-nek a 2024-től hatályos új kutatás-fejlesztési adókedvezmények révén. A globális minimumadóval összhangban álló magyar szabályozás olyan adókedvezményt biztosít, amely nem csökkenti a vállalat effektív adókulcsát, így jogosulttá válhat visszatérítendő adókedvezményre.
A beruházást azonban külső veszély is fenyegeti: az Európai Bizottság vizsgálatot készít elő a külföldi támogatásokról szóló rendelet alapján. Ha a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a kínai állami ösztönzők versenytorzító hatásúak, a BYD uniós korrekciós intézkedésekre számíthat, és a magyar kormány által nyújtott támogatások is vizsgálat tárgyává válhatnak. Tavaly októbertől az EU már büntetővámokat alkalmaz a kínai e-autók importjánál, amit Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtöki sajtótájékoztatón elítélt.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







