A Nintendo Switch a vállalat történetének legkelendőbb konzolja lett: a 2017-es megjelenése óta már több mint 155 millió darabot adtak el belőle.
Csúszik a szegedi BYD-gyár indítása: a tervezettnél jóval kevesebb kocsit gyártanának a kínaiak Magyarországon
A kínai BYD módosította terveit: a Szegedre tervezett elektromosautó-gyár csak 2026-ban kezdi meg a sorozatgyártást, és az első években jóval alacsonyabb kapacitással működik majd – értesült a Reuters bennfentes forrásokból. Ezzel párhuzamosan a cég törökországi projektje a vártnál korábban startol, és gyorsabb felfutást produkálhat.
A BYD magyarországi, 4 milliárd eurós beruházása korábban a kontinens egyik legnagyobb kínai autóipari projektjének ígérkezett. Azonban most kiderült, hogy a szegedi üzem csak 2026-ban kapcsolhat rá a sorozatgyártásra, és az első két évben a gyártási volumen jelentősen elmarad a tervezett kapacitástól - írja a Reuters.
Bár a gyár már 2025 októberében megkezdi működését, az első évben csupán néhány tízezer jármű készül majd, szemben a korábban kommunikált évi 150 000 darabos induló célkitűzéssel. A gyár végső kapacitása 300 000 jármű évente, de ennek elérésére még éveket kell várni. A termelés felfutása 2027-től várható – de akkor sem a teljes tervezett szintre.
Miközben Magyarországon lassulnak az események, a BYD törökországi beruházása felgyorsult. Az 1 milliárd dollárból épülő manisai üzem – amely eredetileg csak 2026 végén indult volna – már 2025-ben gyártani fog, és az első évben is több autót állíthat elő, mint a szegedi telephely.
A források szerint a török gyár 2027-re bőven túlszárnyalja a 150 000 darabos éves kapacitást, 2028-ra pedig további jelentős növekedés várható.
A BYD célja az európai vámok elkerülése: jelenleg minden, az EU-ban értékesített BYD-jármű Kínából érkezik, és ezekre az alap 10%-os vám mellett dömpingellenes pótlóvámot is kivetnek – összesen 27%-os teherrel.
A magyar és török üzemek révén a BYD EU-n belüli gyártásra állhat át, amivel elkerülhetők ezek a költségek. Törökország esetében a vámunió miatt az ottani gyártásból származó járművek vámmentesen áramolhatnak be az európai piacokra – miközben a gyártási költségek is alacsonyabbak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A török beruházások iránt más kínai autógyártók is érdeklődnek: a Chery például 1 milliárd dollárt invesztál egy évi 200 000 jármű kapacitású helyi üzembe.
A BYD értékesítése Európában látványosan növekszik. Az S&P Global Mobility szerint a vállalat 2025-ben várhatóan 186 000 autót ad el a kontinensen, szemben az idei évre becsült 83 000-rel. A prognózisok szerint 2029-re ez a szám megközelíti a 400 000 darabot.
Cáfol a kormányzat
Kedd este adott ki egy közleményt Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója. Mint írta, az első európai autógyárát Szegeden építő BYD kitart Magyarország mellett, és nem változtatta meg a beruházás megvalósításáról és a termelés felfuttatásáról készített terveit. Tájékoztatása szerint a BYD központja kedden megerősítette, hogy továbbra is teljes gőzzel haladnak a munkálatok Szegeden.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







