A fogyasztók április 30-ig nyilatkozhatnak az MVM felé, ha a kedvezményt nem a gáz-, hanem a villamosenergia-fogyasztásukra szeretnék érvényesíteni
Döbbenet, amit a budapesti taxisok művelnek: sokan csalással mennek át a vizsgán, 8 általánosuk sincs
A kormány és a szakmai szervezetek egyetértenek abban, hogy túltelített a hazai taxispiac, különösen a fővárosban. Az Országos Taxis Szövetség szigorúbb hatósági ellenőrzéseket és a vizsgakövetelmények szigorítását sürgeti a szakma minőségének javítása érdekében.
Az Országgyűlésben is napirendre került a taxisok túlzott száma Magyarországon. A probléma kapcsán Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta, hogy a pandémia óta jelentősen felhígult a szakma, és a szükségesnél több gépjármű van forgalomban.
Metál Zoltán elsősorban a hatósági ellenőrzések fokozását szorgalmazza, mivel az elmúlt években számos olyan sofőr jelent meg a piacon, akikről kiderült, hogy nem rendelkeznek megfelelő képesítéssel, sőt, esetenként még általános iskolai végzettséggel sem. Előfordultak hamis dokumentumok, illetve olyan esetek is, amikor a sofőrök egyáltalán nem tudtak felmutatni semmilyen igazolványt.
A felhígulás több mindennek is köszönhető, de az utóbbi időben mindenféle módon próbáljuk azt kommunikálni, hogy ha van akarat, akkor lehetne ezen változtatni
– jelentette ki a szövetség elnöke. A Taxis Szövetség elnöke a vizsgaközpontokban tapasztalható visszaélésekre is felhívta a figyelmet.
Érezhető és látható, hogy egyesek okoseszközök segítségével, csalással mennek át a vizsgán
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
– fogalmazott. A probléma kezelésére a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet javaslatára olyan törvénytervezet került a parlament elé, amely lehetővé tenné a vizsgaközpontok felszerelését az elektronikus csalást megakadályozó eszközökkel.
A szakmai szervezet levélben fordult a kormányhoz a vizsgafeltételek szigorítása érdekében is. Többek között azt javasolják, hogy harmadik országból érkező gépkocsivezetők még tolmács segítségével se vehessenek részt a vizsgákon, hivatkozva a magyar vállalkozások és munkavállalók védelmének fontosságára. Metál Zoltán hangsúlyozta: a taxisengedélyek kiadásának feltételrendszerét is szigorítani kellene bizonyos keretek között.
címlapkép: Koszticsák Szilárd, MTI/MTVA
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







