Az első öt órában 1200 kötelező biztosítást kötöttek új biztosítóhoz a MÁV Biztosítási Egyesület ügyfelei a piacvezető Netrisk.hu biztosítási portálon. A Netrisk.hu tegnap kora délután elsőként adott lehetőséget a MÁV Biztosító ügyfeleinek arra, hogy kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat más, stabil pénzügyi hátterű biztosítótársaságnál újrakössék, akár mai kockázatvállalási kezdettel. Az első 1200 szerződéskötés alapján már körvonalazódik, mely biztosítótársaságok lehetnek a fő nyertesei a piaci átrendeződésnek.
Nincs egyértelmű favorit, hiszen két biztosító is közel azonos arányban részesedik az új kötésekből: a K&H és a Genertel egyaránt mintegy 22-22 százalékát viszi el a MÁV ügyfeleinek a tegnapi statisztika alapján. Jól szerepel még az Aegon, amely a szerződések több mint 12 százalékát tudhatja eddig a magáénak, és az Allianz, melynek részesedése az új kötésekből 8 százalék feletti, hajszálnyival megelőzve a KÖBÉ-t (7,85 százalék) és az Union Biztosítót (7,35 százalék.) Öt százalék feletti részesedést ért el az első kötések alapján a TIR biztosítási egyesület is, így a 14 kötelező biztosítást kínáló biztosítótársaságból összesen hét profitálhat a rendkívüli átszerződésekből.
Az autó típusa, kora, teljesítménye, a tulajdonos lakóhelye, életkora illetve a kártörténet mellett a biztosítási tarifát számtalan más kedvezmény befolyásolhatja, ezért csak az ajánlatok összehasonlítása után derül ki, kinek mely biztosító a legkedvezőbb. Az első 1200 kötés díjai alapján például a legkevésbé kockázatos ügyfelek szűk körének a Signal és az OTP Garancia kínálja a legalacsonyabb tarifákat.
Az első nap született szerződések éves átlagdíja 47 505 forint volt. A biztosítási díjat, nyolc biztosító esetében továbbra is külön on-line kedvezmény csökkenti, amely 5 és 25 százalék között mozog.
Társaságunk augusztus 15-ig gyorsított eljárásban intézi az átszerződéseket. A MÁV Biztosító ügyfeleinek tájékoztatására külön call centert indítottunk. A MÁV Teleinfo (06-1-577-6255) reggel héttől este tíz óráig megerősített létszámban várja a hívásokat a hétvégén is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Fontos kiemelni, hogy a MÁV Biztosító működési engedélyének visszavonásával augusztus 15-én nem csak a kötelező, de az ott kötött lakás és casco biztosításokra is megszűnik a MÁV kockázatvállalása, ezért azokat a kgfb szerződésekhez hasonlóan ajánlott más biztosítótársasághoz újrakötni. A Netrisk.hu "lakásbiztosítás", illetve "casco biztosítás" menőpontjában lehetőség nyílik ezen szerződések megkötésére is.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







