A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1601,97 pontos, 1,28 százalékos emelkedéssel, új történelmi csúcson, 126 663,78 ponton zárt hétfőn.
Az OTP Garancia Biztosító ügyfelei körében mindig is népszerűek voltak a tőkevédett, befektetési jellegű életbiztosítási konstrukciók. Nem véletlen tehát, hogy most, amikor a befektetések biztonsága egyre inkább felértékelődik, a társaság újabb tőkevédett termékekkel lép a piacra. A konstrukciók a jelenlegi alacsony részvényárfolyamok miatt jó beszállási lehetőséget jelenthetnek az ügyfelek számára.
Az OTP Garancia Biztosító által kínált két új befektetési lehetőség 2008. november 3. és december 14. között érhető el - az OTP Bank fiókjaiban is. A konstrukciók tőkevédelmet nyújtanak, melynek köszönhetően lejáratkor vagy a biztosítási esemény bekövetkeztekor az ügyfelek legalább a befizetett tőkét és az értékesítési időszakra jóváírt hozamot megkapják.
Az egyszeri díjfizetésű befektetési lehetőségek egyike, a Generáció MAX Eszközalap ötéves tartamú. Elsősorban azoknak ajánlható, akik a tőkevédett, forint alapú befektetés keretében részesedni kívánnak a nemzetközi árupiacok, a fejlett országok részvénypiacai és az európai állampapírpiacok teljesítményéből a különleges hozamszámítás révén oly módon, hogy a lejáratkori ténylegesen elért hozam alapján, az előre meghatározott súlyoknak megfelelően utólag kerül optimalizálásra a portfólió összetétele.
A december 14-ig elérhető másik új befektetési lehetőség, az Euró Trend SELECT Eszközalap euró alapú, 10 éves befektetés. Az ugyancsak tőkevédett SELECT Eszközalappal az ügyfelek kamatadó-fizetési kötelezettség nélkül, euróban fektethetnek be a világ ismert és jelentős vállalatai közé tartozó társaságok alkotta portfólióba. A konstrukció a hatályos jogszabályok szerint, a jogszabályban írt feltételekkel személyi jövedelemadó kedvezmény igénybevételére is lehetőséget nyújt.
Az Euró Trend SELECT Eszközalap biztosítási díja euróban esedékes, azonban azoknak az ügyfeleknek is van lehetőségük szerződéskötésre, akik a biztosítás díját forintban, vagy akár más devizában szeretnék fizetni. Forint-díjfizetés esetén az átváltás az ügyfelek számára kedvező MNB devizaárfolyamon zajlik. A befektetés euróban történik, és a biztosítási szolgáltatások is euróban kerülnek kifizetésre.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az OTP Bank fiókjaiban is elérhető új konstrukciók számos más előnyös tulajdonságuk miatt is vonzó befektetési lehetőségnek számítanak. Az egyik ilyen jellemzője mindkét terméknek, hogy már az értékesítési időszakban is hozamot termelnek: a biztosító a befizetést követő második munkanaptól az értékesítési időszak végéig terjedő időre éves szinten a Generáció MAX esetében 11,0%-os (forintban), az Euró Trend SELECT esetében 4,3%-os (euróban) hozamot ír jóvá minden befizetésre.
Az OTP Garancia Biztosító bízik abban, hogy az újabb öt- illetve tízéves tartamú életbiztosítási termékeivel megfelelő lehetőséget kínál mind a közép, mind a hosszú távú, biztonságos befektetési módokat kereső ügyfeleknek.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







