1 °C Budapest

Biztosítási kedvezményt kapnak a szervdonorok!

Pénzcentrum
2008. december 3. 09:15

Négy holland egészségbiztosító is kedvezményekkel csábítja azokat az ügyfeleket, akik haláluk esetén felajánlják a szerveiket. A társaságok 70-120 eurót engednek az éves díjból, ez ösztönzőleg hathat ugyan, de az intézkedéssel valójában a szervhiányra kívánják felhívni a figyelmet - írja a Napi.

A dolog szervkereskedelem jellegét érzékelve a társaságok azoknak is kedvezményt ajánlanak, akik egyértelművé teszik, hogy nem kívánják másnak felajánlani egyik testrészüket sem. Az intézkedéstől azt várják, hogy a 16,5 milliós Hollandiában csökkenhet a szervhiány, mivel jelenleg körülbelül 1300-an várnak szervátültetésre.

Az egyik tv-társaság egy halálos beteg asszony veséjéért küzdő betegekről szóló valóságshow-ja már korábban felborzolta a hollandok idegeit. Később kiderült, hogy a halálos játszma kamu volt és csak a donorhiányra akarták összpontosítani a figyelmet.

A több-biztosítós rendszerben több mint száz társaság versenyez az ügyfelekért, a díjkedvezményt adó négy cég nem tűnik soknak. A versenytársak mégis úgy vélik, hogy a felajánlást nem pénzért, hanem emberisségből kellene megtenni.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
MEDIA1  |  2026. február 3. 13:34
Egy helyen lesznek elérhetők a közönségkedvenc műsorok.
Bankmonitor  |  2026. február 3. 10:45
Decemberben 268,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a magyarok. Ez nem rekord, de íg...
Holdblog  |  2026. február 3. 09:30
Az elmúlt időszakban több helyen járva azt tapasztalom, hogy elképesztően negatív a magyar gazdaságr...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?