0 °C Budapest

Drága orvosi műhibaperek: rendet teremtene a szaktárca

Pénzcentrum
2008. december 12. 09:00

Egyre gyakoribban manapság már itthon is a 100-200 milliós kártérítési igények is a betegek részéről, ennek ellenére a kórházak csak a legolcsóbb felelősségbiztosítást kötik meg. A szaktárca most rendet termete - írja a Világgazdaság.

Ma a kórházak mindegyikének kötelező felelősségbiztosítást kötnie, hogy működési engedélyét megkapja, azonban a piacon található ajánlatok közül igyekeznek a legolcsóbbat kiválasztani, hiszen a biztosítási díjak meglehetősen borsosak, egy közepes méretű kórház esetében 50 millió forint is lehet.

Ezért sok intézmény inkább kockáztat. Egy lapnak nyilatkozó igazságügyi orvos szerint manapság a tendencia a kártérítési perek növekedő számát jelzi, a biztosítók azonban nem kapkodnak a kórházakért, és utóbbiak alkupozíciója is igen gyenge a szerződéskötéskor.

Ráadásul, ha valaki szerződést köt egy biztosítóval, meglehetősen nehéz azt lecserélni, hiszen előfordul, hogy a beteg csak évek múltán perel, a biztosító azonban csak a bejelentéskori káreseményre fizet, ha pedig az esemény óta másik biztosítóról van már szó, úgy a kórház a két szék közül a földre esik.

A tárca ezért most felmérést készít, hogy ki mennyit és milyen kárra fizet, majd ez alapján kíván leülni tárgyalni a biztosítókkal és a kórházakkal.

PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
MEDIA1  |  2026. február 3. 13:34
Egy helyen lesznek elérhetők a közönségkedvenc műsorok.
Bankmonitor  |  2026. február 3. 10:45
Decemberben 268,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a magyarok. Ez nem rekord, de íg...
Holdblog  |  2026. február 3. 09:30
Az elmúlt időszakban több helyen járva azt tapasztalom, hogy elképesztően negatív a magyar gazdaságr...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?