11 °C Budapest

Biztosítási csalás: Thaiföldön bujkál a magyar tettes!

Pénzcentrum
2010. szeptember 1. 09:02

Feltehetőleg Thaiföldön bujkál K. Lajos, akit egy több százmillió forint kárt okozó gépjármű-biztosítási csalási ügyben köröztet a Nemzeti Nyomozó Iroda - írja a Népszabadság.

A bűnszövetség, melynek K. Lajos volt a feje, közlekedési baleseteket imitálva úgy 400 millió forinttal "húzott le" két biztosítót.

A Vám- és Pénzügyőrség pénzmosás elleni osztályának egy bank hívta fel a figyelmét furcsa átutalásokra, mely pénzek egy biztosítótársaságtól érkeztek. Hatására a társaság belső vizsgálatot rendelt el, majd feljelentést tett több százmilliós csalás gyanújával.

A nyomozás eddigi adatai szerint K. Lajos és társai 2004 óta módszeresen "nyúltak le" két tekintélyes biztosítót, úgy hogy autóikkal Budapest elhagyatottabb területein kis sebességgel szándékosan karamboloztak, hajtottak fának, oszlopnak. E balesetek "sérültjei" később biztosítási ügyintézőként K.-né P. Ildikót bízták meg azzal, hogy ügyükben eljárjon, aki valamennyi baleseti sérült esetében 20-30 százalékos maradandó munkaképesség-csökkenést állapított meg, s a biztosítóknak részükre több millió forint kártérítést kellett kifizetni.

A balesetben megsérültek 100-400 ezer forintot kaptak közreműködésükért, a pénz nagyobbik része K. zsebében landolt. Az ügynek jelenleg 89 gyanúsítottja van, akik közül ketten várják előzetesben az eljárás befejezését.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A bűncselekmény értelmi szerzője, K. Lajos Thaiföldön bujkál. Ellene az NNI gazdaságvédelmi főosztályának kezdeményezésére nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 19. 11:21
Nemes Anna búcsúzik az ATV képernyőjétől. A műsorvezető életében új fejezet kezdődik, ezért egy időr...
Holdblog  |  2026. március 19. 10:03
Az AI-t számtalan helyen lehetne használni, hogy olcsóbbá, egyszerűbbé, hatékonyabbá tegye a városok...
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?