Kósa megállapodott a vezérigazgatóval

2010. december 16. 19:02

A Generali biztosító - amely immár 15 éve biztosítja Debrecen város intézményeit - 10 millió forint szakképzési támogatást nyújt a város számára, ez erről szóló megállapodást ma írta alá Kósa Lajos polgármester és Dr. Pálvölgyi Mátyás, a Generali-Providencia Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatója Debrecenben. A támogatást a város az uniós beruházással megépülő Fokos utcai szakképző komplexum önrészéhez használja majd fel. A biztosító további 5 millió forintos támogatást nyújt a Debreceni Orvostudományi Egyetem Szimulációs Gyakorlati Központjának létrehozásához szükséges tárgyi eszközök beszerzésére.

A Generali 1996 óta biztosítja a debreceni önkormányzat intézményeit: bölcsődéket, óvodákat, iskolákat, a gyógypedagógia intézetet, a fogyatékosok intézetét, az idősek és csökkentlátók otthonát, könyvtárat, művelődési központot, színházat, sportcsarnokot, egészségügyi intézményeket, az önkormányzat járműparkját, valamint kollektív élet- és balesetbiztosítást nyújt az önkormányzat dolgozóinak.

"Debrecen város biztosítójaként a Generali része lett a város mindennapjainak és azonosul fontos törekvéseivel, ezért is nyújt támogatást Debrecen oktatási és szakképzési projektjeihez" - hangsúlyozta Dr. Pálvölgyi Mátyás elnök-vezérigazgató a megállapodás aláírását követő sajtótájékoztatón.

Kósa Lajos polgármester és Dr. Pálvölgyi Mátyás elnök-vezérigazgató


A 10 millió forintos támogatást az Alföld Szakképző Szakképzés-szervezési Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. (TISZK) használja majd fel a Fokos utca 12. alatt uniós forrásból megépülő szakképző komplexum önrészéhez. Az úgynevezett "szuper suli" a tervek szerint 2012. nyarára készül el, annak nemrég elfogadott építészeti látványterveit a megállapodás aláírásakor mutatták be.

A környezetbarát és energiatakarékos létesítményben tankonyha, cukrászat-, étterem-, valamint megújulóenergia-tanműhely is lesz. Ezek mellett anyagvizsgálati labor, nagy kapacitású előadótermek, tantermek és felfújható sátorral fedett sportpálya is helyet kap. Összesen 2480 m2-es oktatási helyet illetve multifunkciós közösségi teret alakítanak ki. A létesítmény csúcstechnológiával felszerelt tanulási környezetet biztosít majd.

Az építészeti beavatkozás jelentős energiahatékonysági javulást eredményez (hőszigetelés, gépészeti felújítása). A megújuló energia használatával - napkollektor, napelem, szélgenerátor, geotermikus hőszivattyú, vízkezelés- és újrahasznosítás - nemcsak az épület gazdaságos energia-ellátásának biztosítása a cél, hanem fontos szerepet kap a szakképzésben is, új szakmák oktatásának bevezetésénél.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A szakképzési komplexum építése során különös figyelmet fordítanak az esélyegyenlőségi és környezeti fenntarthatósági szempontokra. Biztosítják a sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztéséhez szükséges eszközök beszerzését, a fogyatékkal élő hallgatók részére pedig az akadálymentes közlekedést.

A biztosító további 5 millió forinttal támogatja a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának gyakorlati képzését a Szimulációs Gyakorlati Központ létrehozásához szükséges tárgyi eszközök beszerzésével. A gyakorlati klinikai képzés során a szimulációs központot évente 1500 hallgató használja, itt sajátíthatják el készség-szinten például az injekciózást, a gégemetszést, vagy akár az újraélesztést is. Ez fontos segítséget jelent ahhoz, hogy a jövő orvosai a gyakorlatban is biztonsággal tudjanak segítséget nyújtani az arra rászorulóknak.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
MEDIA1  |  2026. március 17. 13:50
Nemzetközi szintre emelkedett a csákberényi incidens: a New York-i székhelyű Committee to Protect Jo...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?