-6 °C Budapest

Húsz éve a magyar piacon az UNIQA

2010. december 20. 19:02

Az UNIQA Biztosító jogelődei révén éppen 20 éve lépett a hazai biztosítási piacra, és a kezdetektől fogva a hazai sportélet és kultúra elkötelezett támogatója.

A biztosító jogelődjét, a Colonia Biztosító Részvénytársaságot éppen két évtizeddel ezelőtt, 1990 őszén alapították. A vállalkozás mára az ország hatodik legnagyobb biztosítójává nőtt ki magát, a gépjármű-biztosítók rangsorában pedig a harmadik. A csaknem félmillió lakossági és vállalati ügyfelet ezerfős értékesítői gárda szolgálja ki, a díjbevétel 2009-ben kis híján elérte az 53 milliárd forintot.


Othmar Michl

"A biztosítási tevékenység önmagában is felelősségvállalás, számunkra azonban fontos, hogy a mindennapi üzleti tevékenységen túl is segítsünk" - mondta Othmar Michl, az UNIQA Biztosító vezérigazgatója. A vállalat az új generáció biztosítójaként jelentős sport-és kultúratámogatói szerepet vállal. Jelenleg a társaság közvetlenül több mint egy tucat különböző sportág egyéni versenyzőjét, csapatát és válogatott egyesületét segíti, míg a Magyar Olimpiai Bizottságon keresztül szinte a teljes hazai sportágpalettát támogatja.

A támogatottak között szerepelnek profi együttesek, amatőrök, és Sors Tamás személyében paralimpikon úszó is. Gyenesei Leila olimpikon öttusázó és Pars Krisztián olimpikon kalapácsvető a 2012-es olimpiáig a biztosító "arcaként" hirdetik a sport, valamint az egészséges életmód fontosságát. Több éves sikeres együttműködés fűzi a biztosítót a TEVA-Vasas-UNIQA férfi vízilabda csapatához és az MKB Veszprém férfi kézilabda együtteséhez, az MKB-Euroleasing Sopron női kosárlabda csapatához, a Magyar Olimpiai Bizottsághoz, valamint a Magyar Vízilabda Szövetséghez is.

Az UNIQA kultúra iránti elkötelezettségét mutatja, hogy a társaság ebben az évben többek között két nagy volumenű kiállítás létrejöttét segítette, Reigl Judit festőművész Debrecenben megrendezett kiállítása mellett a Ludvig Múzeum Gleen Brown tárlatát is támogatta. Emellett aktív támogatóként vett részt a pécsi Európa Kulturális Fővárosa programsorozatban.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Biztosító támogatja a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata Egyesület, a Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítvány valamint a Magyar Vöröskereszt munkáját is. "Nagyon jó kapcsolatot ápolunk gyermekalapítványokkal, kórházakkal is. Nyáron az árvíz károsultjainak megsegítésére 5 millió forintot adományoztunk a Magyar Vöröskereszt javára, és a Magyar Biztosítók Szövetségével karöltve ipari teljesítményű búvárszivattyúkat ajánlottunk fel a mentéshez. Dolgozóink tartós élelmiszert, tisztítószereket és ruhákat gyűjtöttek a rászorulóknak." - tette hozzá Othmar Michl.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 18. 07:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?