A miniszter értékelése szerint a világszínvonalú szingapúri gyógyszeralapanyag-gyártó vállalat Gödöllőn megvalósuló beruházása befektetés a jövőbe.
Magyar orvosok és gyógyszerészek halálos betegek gyógyszereivel üzleteltek: rákos betegek vényköteles gyógyszereit adták-vették - tudta meg a Blikk.
A lap információi szerint dr. Sz. Gábor az ország különböző kórházaiban dolgozó ismerőseivel abban állapodott meg, hogy időnként onkológiában használatos vényköteles gyógyszereket adnak át neki pénz ellenében.
Az orvos 12 ismerősétől jelentős mennyiségű, vényköteles citosztatikumot szerzett meg (ez a szer kifejezetten a gyorsan növekvő és sűrűn osztódó sejteket veszi célba, és pusztítja el). Ebből egy kezelésre elegendő, kisebb mennyiség akár több százezer forintot is érhet.
Segítői azokat a dobozokat juttatták el Sz. Gáborhoz, amit a betegek, vagy hozzátartozóik visszavittek a kórházakba. De a kórházi osztályokon lejárt szavatosságú, fel nem használt, vagy a gyógyszergyáraktól kipróbálásra küldött szerek is az orvosnál kötöttek ki. Volt olyan segítőtársai is, aki a beteg súlyához képest nagyobb tömegre rendelt az életmentő gyógyszerekből, s a felesleget adta át a doktornak.
Az orvosok már a vádlottak padján ülnek, de az elsőrendű vádlott műtétje miatt elhalasztották a tárgyalást.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







