Most jönnek az igazi átverések, lehúzások? Indul a szezon

2011. szeptember 29. 15:32

Önkormányzati dolgozónak, gázszerelőnek, a nyugdíjfolyósító munkatársának adják ki magukat azok a bűnözők, akik így megtévesztve -főként idős- áldozataikat gyakran százezreket lopnak el. A közelgő népszámlálásnál is hasonló átverésekre kell számítani, ezért érdemes résen lennünk: íme a rendőrség tanácsai.

A rendőrség tájékoztatása szerint szerdán kora délután ismeretlen személy Szombathelyen a Thököly Imre utca egyik lakásába az önkormányzat munkatársának kiadva magát bejutott, majd onnan forintot és eurót tulajdonított el kb. 70.000 forint összegben.

Szintén ismeretlen elkövető Szombathelyen a Bakó József utca egyik lakásába az ott lakót megtévesztve jutott be, majd a sértett figyelmetlenségét kihasználva kb. 500.000 forint készpénzt tulajdonított el.

Trükkös tolvaj áldozata lett egy 83 éves pécsi asszony is tegnap délelőtt. Az idegen nő azzal az ürüggyel jutott be a sértett lakásába, hogy a társasház egyik lakójának szeretne üzenetet írni, az idős asszony papírt és tollat adott neki, ezalatt az idő alatt kihasználva a sértett figyelmetlenségét és idős korát eltulajdonította több, mint 100.000 Ft készpénzét.

Bűnmegelőzési tanácsok

A rendőrség felhívja a lakosság figyelmét a fentebb említett esetek kapcsán, hogy a közelgő népszámlálás alkalmával is trükkös csalók, - akik hivatalos személy"-nek kiadva magukat -járhatnak házról házra, majd miután bejutottak, az alkalmas pillanatban elemelhetik az értékeket.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az elkövetőkre jellemző, hogy ápoltak, rendezettek, modoruk megnyerő, határozott fellépésükkel beférkőzhetnek az emberek bizalmába. Sokféle hihető, életszerű történetbe, legendákba szövik bele a valójában megtévesztő és mindig haszonszerzésre irányuló mondandójukat.

A statisztika szerint a trükkösök gyakran adják ki magukat, valamely szolgáltató munkatársának, és pénzvisszafizetés ürügyén kérnek bebocsátást. Fontos azonban tudni, hogy a legtöbb szolgáltatónál nincs készpénzforgalom. A túlfizetéseket átutalással, a számlákon történő jóváírással egyenlítik ki.

A hivatalos ügyben eljáró személyek fényképes igazolvánnyal igazolják magukat, de a legjobb, ha egy telefonhívással őket is leellenőrizzük. A szolgáltatónál, melyre a bebocsátást kérő idegenek hivatkoznak, utána lehet érdeklődni, hogy aznap hol, mikor terveznek óraleolvasást.

PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
MEDIA1  |  2026. február 3. 13:34
Egy helyen lesznek elérhetők a közönségkedvenc műsorok.
Bankmonitor  |  2026. február 3. 10:45
Decemberben 268,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a magyarok. Ez nem rekord, de íg...
Holdblog  |  2026. február 3. 09:30
Az elmúlt időszakban több helyen járva azt tapasztalom, hogy elképesztően negatív a magyar gazdaságr...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 3. 15:28