Minden forgalomban részt vevő gépjárműnek rendelkeznie kell kötelező gépjármű felelősség biztosítással - így szól a törvény. Azok, akik ennek a díját valamilyen oknál fogva nem fizetik meg, nem csak hogy nem közlekedhetnek, de komoly pénzbeli retorziókra is számíthatnak utólag. A fedezetlenségi díj címén felhalmozott tartozás ugyanis nem engedhető el és részletekben sem lehet azt befizetni. Mindaddig míg ez a tartozás fennáll, nem köthetünk új kötelező biztosítást sem.
A törvény értelmében minden gépjármű üzemben tartójának kötelessége kötelező gépjármű felelősség biztosítást (kgfb) kötni. Érvényes biztosítás nélkül a gépjármű a forgalomban nem vehet részt. Tehát akár 0 kilométeres új autót veszünk, akár használt autót vásárolunk, akár külföldről hozunk be autót, a forgalomba helyezés vagy a vásárlás napjától kezdve érvényes kötelező biztosítást kell rá kötnünk, különben egy métert sem lehet vele menni.
Az érvényes kgfb szerződés meglétét a rendőrség szigorúan ellenőrzi. Ha biztosítót váltunk, a kockázatviselés kezdetétől 60 napig a biztosító által kiállított bármilyen dokumentum megfelel a rendőrnek, ha azon szerepelnek a kgfb megnevezés, az üzembentartó személyi adatai, a jármű rendszáma, a biztosítást igazoló okirat száma, a kockázatviselés kezdetének időpontja, a biztosítási évforduló dátuma és a díjfizetés gyakorisága. Ha már van érvényes szerződésünk, akkor az igazoláshoz elég az esedékes díj befizetéséről szóló sárga csekk vagy a nemzetközi gépjármű felelősségi igazolvány (zöldkártya) bemutatása.
Mikor nem kell kötelezőt fizetni?
A kötelező felelősség biztosítási szerződés persze megszüntethető, de csak indokolt esetben. Ilyen az érdekmúlás, a felmondás vagy díj nem fizetés. Érdekmúlásnak számít például, ha eladjuk az autónkat, vagy ha megváltozik az üzembentartó személye. Ugyancsak érdekmúlás, ha gépjárművünket kivonjuk a forgalomból, ha az megsemmisül, ellopják, vagy tulajdonosa elhalálozik. Az érdekmúlást azonban hatósági okirattal, adásvételi szerződéssel vagy egyéb dokumentummal igazolnunk kell. A biztosító kockázatviselése ugyanis ezen iratok keltezésének napjától szűnik csak meg.
Van már érvényes köteleződ? Így igazolhatod! + videó
A biztosítási szerződést felmondani csak az évforduló lejárta előtt 30 nappal lehet, méghozzá írásban. Erre akár az ügyfélnek, akár a biztosítónak joga van. A szerződést más időpontban nem mondhatja fel az autós. Mivel a legtöbb hazai gépjármű tulajdonosnak az év utolsó napján van a kgfb évfordulója, a biztosítók novemberre időzítik a kötelező kampányt, így azok, akik elégedetlenek biztosítójukkal az év végéig felmondhatják a szerződésüket. Egyre többen vannak azonban olyanok, akiknek év közben van a biztosítási évfordulójuk, őket 30 nappal előtte a biztosítójuk tájékoztatja erről, így nekik is módjukban áll felmondani a szerződésüket.
Sokan esnek abba a hibába, hogy valamilyen okból (feledékenység, információhiány stb.) elfelejtik befizetni a kötelezőjüket. Ha az megtörténik, akkor a biztosító az esedékességtől számított 30. napig figyelmeztetést küld ki. Ám ha erre sem reagálunk, akkor az esedékességtől számított 60. nap elteltével a szerződést a díj nem fizetése miatt a biztosító törli. Ez a fordulat komoly problémákat szokott okozni a biztosítót váltó autósok körében. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) ügyfélszolgálatára egy évben 25 ezer megkeresés érkezett, ennek 95 százaléka a kgfb-vel állt kapcsolatban. Az érdekképviselet szerint e legtöbb probléma a díj elmaradásából származik.

Bajba kerülhet, aki feledékeny!
Előfordult ugyanis, hogy valamilyen okból az új biztosítótól a fizetési határidőig sem érkezett meg a befizetési csekk, vagy nem emelte le az ügyfél számlájáról a kötelező biztosítás esedékes díját. Nem árt tudni, hogy a biztosító ilyen esetben is a 60. nap után felmondja a szerződést.
A felmondás napjától sem lehet azonban kötelező biztosítás nélkül a gépjármű, ezért egészen addig, amíg nincs rá érvényes kgfb szerződés kötve, az üzembentartónak minden nap fedezetlenségi díjat kell fizetnie. Ennek mértékét a kgfb tarifák meghirdetésével egyidőben a MABISZ határozza meg és teszi közzé. (A 2012-re vonatkozó fedezetlenségi díjakat alábbi táblázatunk tartalmazza!) Mint látható a fedezetlenségi díj jóval magasabb, mint a normál biztosítási díj. Ez szándékosan van így, hogy az autósok kössenek kötelező biztosítást és rendszeresen fizessék is annak díját.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ha tehát valaki autót vásárol és mondjuk a megvétele után csak 5 nappal később köt kgfb biztosítást, akkor az első biztosítási díjon felül még 5 nap fedezetlenségi díjat is le kell rónia. Ugyanez a helyzet, ha új biztosítás megkötése után 60 napig nem fizet valaki. Akkor csak erre a 60 napra fizeti a biztosító tarifája szerinti díjat, azon felül -egészen az új kgfb szerződés megkötéséig -fedezetlenségi díjat számítanak fel neki.
Az új szerződést azzal a biztosítóval kell megkötni, ahol az díjnemfizetés miatt megszűnt. A biztosító ekkor ellenőrzi, hogy az ügyfél eleget tett-e korábban kgfb díjfizetése kötelezettségének. Ha nem, akkor haladéktalanul kiszámolja, mennyi fedezetlenségi díjat kell fizetni. A fedezetlenségi díjat az esedékes kgfb díjjal együtt kell leróni. A befizetett összegből a biztosító először az előbbit vonja le, mivel fedezetlenségi díjat elengedni nem lehet és arra részletfizetési kedvezmény sem adható.
A forgalomból kivont járművek esete
Gyakran szaladnak bele az autósok abba a hibába is, hogy hosszabb rövidebb időre kivonják a forgalomból a járművüket, de ezt a tényt nem jelzik a biztosítónak, kgfb díjat viszont nem fizetnek. Ekkor 60 nap után megint fedezetlenségi díjat kell fizetniük. Akárcsak akkor, ha elfeledkeznek arról, mennyi időre vonatták ki forgalomból a járművet.
A forgalomból legalább 2, legfeljebb 6 hónapra lehet kivonni egy gépjárművet. Ezen idő alatt kötelezőt nem kell fizetni, ha az autós az erről szóló rendőrségi határozatot vagy a forgalmi engedélybe történő bejegyzést bemutatja a biztosítónak. Ha ez az idő letelik, újra kötelezőt kell fizetni még akkor is, ha nem járunk a gépjárművel. Ha fél évnél hosszabb időre szeretné kivonni a forgalomból az autót, akkor van lehetőség rá, de ezt ismét kérvényezni kell a közlekedési hatóságnál és a jóváhagyásról megint tájékoztatni kell a biztosítót.
Ha nem fizetjük ki a fedezetlenségi díjat, ugyanaz történik, mint a normál kgfb szerződés esetén: a díj nem fizetése miatt a biztosító felmondja az újra megkötött szerződést és enélkül gépjárművünk nem vehet részt a forgalomban.
Nem árt tehát elkerülni a fedezetlenségi időszakot, mert a felhalmozódott díj egy összegű befizetése rendkívül megterhelheti a családi költségvetést. Ha tehát január végéig nem küldi új biztosítónk a kötvényt, vagy a sárga csekket, akkor ne várjunk, hanem jelentkezzünk a biztosítónknál minél előbb! A kgfb díjak befizetését sem szabad az utolsó pillanatra hagyni, mert a biztosítási díj teljesítésének határideje nem a csekk postára adásának napja, hanem amikor a pénz a biztosító számlájára megérkezik.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







