Rengeteg kárt jelentettek be a biztosítók egy hónap alatt

MTI
2013. április 9. 19:02

Március közepétől a hónap végéig több mint harmincezer kárt jelentettek a Groupama Garancia, az Aegon, valamint az Allianz biztosító ügyfelei, a kárösszeg a három biztosítónál meghaladja az 1,7 milliárd forintot, egy éve ennek töredéke volt a kár.

A Groupama Garanciához 10 795 kárbejelentés érkezett március utolsó két hetében, ebből Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére jut 3931. Az ügyfelek adatai alapján a teljes kár 664 millió forint, amelyből 294 milliót - 5159 esetet - már ki is fizettek. A jelentősebb összegű károk az áramszolgáltatás kimaradásából és a gépjárművekben keletkezett károkból adódtak ennél a biztosítónál. Egy évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban 5736 káresetet jelentettek a Groupamánál, ezekre 138 millió forintot fizettek ki.

Az Aegon Magyarországhoz eddig 11 ezer kárbejelentés érkezett. Az ügyfelek által becsült kárösszeg pedig 630 millió forint. A bejelentett károk 92 százalékát már rendezte a biztosító. Tavaly március második felében 951 kárra 38,4 millió forintot fizetett ki az Aegon. Az Aegonnál a leggyakoribb bejelentett kárt a vihar és a hónyomás okozta, de nagyobb összeget tett ki az áramkimaradásból eredő fagyasztott élelmiszerek megromlása miatt kifizetett kár is. A legtöbb bejelentés Szabolcs-Szatmár-Bereg-, Borsod-Abaúj-Zemplén, Veszprém- és Vas megyéből érkezett, ezeket Budapest követi.

Az Allianzhoz március második felében 11 ezer kárbejelentés érkezett, amelyek döntő többsége viharkár és beázás volt, de jelentős számban érkeztek hónyomás és élelmiszerromlás miatt is. Az ingatlanokban keletkezett károk értéke meghaladja az 500 millió forintot. Eddig 7500 esetben már fizetett is a biztosító, összesen 350 millió forintot. Tavaly ugyanebben az időszakban 3 ezer kárra 80 millió forintot fizetett az Allianz.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. február 28. 10:30
A házassághoz nem kell szerelem, és a szerelemnek semmi szüksége házasságra. Ha van olyan, aki ezen...
Bankmonitor  |  2026. február 28. 10:24
Márciustól újabb banknál érhető el 3 százalék alatti kamat mellett az Otthon Start hitel. A MagNet B...
MEDIA1  |  2026. február 27. 20:07
Dénes Balázs leköszön az általa 2017-ben alapított és azóta vezetett, Berlinben működő Civil Liberti...
Buxelliott  |  2026. február 27. 09:12
 Erős támasz előtt az árfolyam, hamarosan felpattanás következhet.  
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 28. szombat
Elemér
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem