0 °C Budapest

Egyre kevesebben biztosítják otthonukat Magyarországon

MTI
2013. június 10. 13:06

Az elmúlt két évben 66 ezerrel, 3 millió 12 ezerre csökkent a lakásbiztosítások száma, a díjbevétel viszont 101 milliárd forint körül stagnált - mondta Gorda Zsolt, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) lakásbiztosítási bizottságának elnöke hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

Az éves átlagdíj reálértéken nem változott az utóbbi években, tavaly 29 ezer forint volt.

A dunai árvízzel kapcsolatos kárbejelentések még nem érkeztek a biztosítókhoz, azok a hét közepétől várhatók. Akkortól 24 órás ügyfélszolgálattal, online és helyszíni kárbejelentési ügyintézéssel állnak az ügyfeleik rendelkezésére a biztosítók - tette hozzá az elnök.

Jelenleg 16 biztosító kínál 38 féle lakásbiztosítást. A korábban kötött biztosításokkal együtt 85 féle lakásbiztosítás van piacon.

Gorda Zsolt beszámolt arról is, hogy tavasz óta kész a lakásbiztosítási standard termékvázlat. A jövőbeni ilyen biztosítások egyes elemeinek meg kell felelniük a termékvázlat pontjainak. Ez a megoldás segíti a lakásbiztosítások összehasonlítását is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Szintén a fogyasztók védelmét szolgálja a lakásbiztosítási útmutató. A MABISZ honlapján elérhető dokumentum a fontosabb fogalmakat és tudnivalókat tartalmazza.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
MEDIA1  |  2026. február 3. 13:34
Egy helyen lesznek elérhetők a közönségkedvenc műsorok.
Bankmonitor  |  2026. február 3. 10:45
Decemberben 268,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a magyarok. Ez nem rekord, de íg...
Holdblog  |  2026. február 3. 09:30
Az elmúlt időszakban több helyen járva azt tapasztalom, hogy elképesztően negatív a magyar gazdaságr...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?