Nagy változások jönnek nyugdíjfronton jövőre

2013. november 28. 17:45

A nyugdíjbiztosításoknál megfelelő döntésekkel a biztosított mentesülhet a hat százalékos eho megfizetésétől januártól érvényes új adószabályok szerint. A céges életbiztosítások esetében bezárul egy kiskapu, így bizonyos esetekben utólagos adófizetési kötelezettség keletkezik.

A múlt héten szavazott a parlament a jövő évi adómódosításokról, amelyet szombatig kis is hirdetnek, ugyanis ez a feltétele annak, hogy januárban hatályba is lépjenek az új szabályok. A parlament az adótörvényeket mintegy 146 oldalon írta át annak ellenére, hogy 2014 hangsúlyozottan a finomításokról szólt, és nem születtek új adók vagy adózási formák. A másfélszáz oldalas módosításban fontos részletszabályok is megbújnak, egyik ilyen téma nyugdíjbiztosításokat érintő új regula-csoport.

2014-től a kockázati biztosítások fogalma bizonyos szempontból lényegesen megváltozik, szűkebb lesz. Már idén januártól szigorodtak az erre vonatkozó normák, ám az egyértelmű szabályozás és a meglévő kiskapuk bezárása miatt 2014 januárjától a szja-törvény kimondja, hogy csak azon biztosítások számítanak kockázati biztosításnak, amelyek csak a kockázati biztosítási esemény (haláleset, baleset, betegség) bekövetkeztekor fizetnek. Minden más olyan biztosítás, amelyből az előbb említett eseményeken túl is lehet jövedelmet kivonni a magánszemélynek, adózási szempontból már nem számít kockázati biztosításnak. Ennek különösen a cégek, társaságok által fizetett biztosítási díj adókötelezettsége vagy adómentessége vonatkozásában van jelentősége.

Természetesen, ha a magánszemély maga vagy más magánszemély fizeti az ilyen adózási szempontból kockázatinak nem minősülő biztosítás díját, akkor a fizetett biztosítási díj után nem kell adót fizetni - hisz annak forrása már adózott jövedelem volt. Ugyanakkor az ezen biztosításból származó hozamra 16 százalékos kamatadót és hat százalékos eho-t ez esetben is meg kell fizetni. (Mint az ismert a kamatadó melletti 6 százalékos eho-kötelezettséget idén augusztus elsejétől írta elő a parlament a költségvetési bevételek növelése érdekében.)

Más a helyzet, ha egy cég például a munkáltató fizeti a biztosítás díját. A jelenlegi és a 2014-es szabályok szerint is a minimálbér 30 százalékáig adómentes a munkáltató által a munkavállalója javára kötött kockázati biztosítás munkáltató által fizetett díja. Azonban a parlament által most elfogadott szabályok szerint, ha megváltoztatják a biztosítási szerződést, úgy hogy az a módosítás után már nem fog kockázati biztosításnak minősülni, mivel biztosítási esemény nélkül is lehetőséget biztosít vagyoni érték, jövedelem kivonására, akkor a vonatkozó szabályok szerint a cég, a munkáltató által korábban befizetett összeget adóköteles jövedelmek kell tekinteni mégpedig a biztosítás teljes tartamára, tehát visszamenőlegesen is- hívja fel a figyelmet az egyik fontos szabályra Szalai János, PMX Consulting adótanácsadó partnere.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A fenti módosítás azt a gyakorlatot szünteti meg, hogy a munkáltatók adómenetes díjjal olyan kockázati biztosítás kötöttek a munkavállalóik részére, amely biztosítás lehetővé tette, hogy a befizetett díj egy részét (maximum 30 százalékát) díjengedmény, díjkedvezmény címen a biztosító kifizesse a munkavállalóknak úgy, hogy közben a cég által fizetett biztosítási díj változatlanul adómentes maradt. A parlament a mostani döntéssel ezt a kiskaput csukta be.

Egy másik fontos változás, amely szintén januártól lép életbe, lehetővé teszi, bizonyos esetekben mentesülhet a biztosításból származó hozam a 6 százalékos egészségbiztosítási hozzájárulás (eho) megfizetése alól: ehhez az szükséges, hogy a biztosítás mögött lévő befektetések legalább 80 százalékban állampapírban vagy olyan befektetés alapban legyen, amelynek eszközei legalább 80 százalékban állampapírban fekszenek. Ez esetben a biztosítás kamatjövedelemét, hozamát nem terheli a hat százalékos eho - mondta Szalai János. Az eho mentesség feltétele, hogy a biztosítás teljes időtartalma alatt 80 százalék felett marad állampapírok aránya. A 2014 előtt kötött biztosításokra speciális szabály kell alkalmazni: a január előtt kötött biztosítások 2014.04.01.-ig átalakíthatóak eho-mentességre jogosítóvá, s az átalakítás időpontjától folyamatosan a biztosítás fennállása alatt, de legalább három évig teljesíteni kell a feltételeket.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
MEDIA1  |  2026. március 17. 13:50
Nemzetközi szintre emelkedett a csákberényi incidens: a New York-i székhelyű Committee to Protect Jo...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?