9 °C Budapest

Komoly károkat okozott az ünnepi vihar

Pénzcentrum
2014. március 18. 15:03

A március 15-i hétvége viharos időjárása miatt kedd délig 5775 bejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz. A károk becsült összege meghaladja a 400 millió forintot - tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az első összesített adatokról.

A hétvégi viharos időjárás három-négyszeresére növelte meg a biztosítóknál az ilyenkor szokásos kárbejelentések számát. Ugyanakkor volt olyan társaság, ahol nyolcszorosa volt a kárdarabszám az ilyenkor szokásosnak.

A hétvégi vihar többnyire az épületek tetőszerkezetében tett kárt: megbontotta a tetőt, illetve az erős szél következtében lehullottak a cserepek. Több biztosítóhoz érkezett bejelentés fakidőlések okozta, úgynevezett rádőléses károk miatt.


A legtöbb bejelentés a fővárosból, illetve Pest megyéből érkezett. Sok kárt jelentettek Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve Jász-Nagykun-Szolnok megyéből, Győr-Moson-Sopron megyéből, Hevesből és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből is.

A hazai ingatlanok mintegy 72 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással. A MABISZ legfrissebb adatai szerint 2013-ban a lakásbiztosítási piac összesített díjbevétele - a társasház-biztosításokból származó bevételekkel együtt - 104,9 milliárd forintot tett ki. Az egyéni lakásbiztosítási szerződések száma 2,98 millió darab volt, 93 ezerrel maradt el a 2010. évitől. A 2013-ban kötött lakásbiztosítási szerződések éves átlagdíja nem haladta meg a 28 300 forintot.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. február 28. 10:30
A házassághoz nem kell szerelem, és a szerelemnek semmi szüksége házasságra. Ha van olyan, aki ezen...
Bankmonitor  |  2026. február 28. 10:24
Márciustól újabb banknál érhető el 3 százalék alatti kamat mellett az Otthon Start hitel. A MagNet B...
MEDIA1  |  2026. február 27. 20:07
Dénes Balázs leköszön az általa 2017-ben alapított és azóta vezetett, Berlinben működő Civil Liberti...
Buxelliott  |  2026. február 27. 09:12
 Erős támasz előtt az árfolyam, hamarosan felpattanás következhet.  
Erről ne maradj le!
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem