0 °C Budapest

Ezért nem fizet Klapkának a biztosító: több milliós a kár

2015. február 1. 16:40

Nem fizet a biztosító Klapka Györgynek, pedig óriási a kárja. Többmillió forint értékben vittek el tőle ékszert. A probléma csak az, hogy nem tudja számlákkal igazolni a vásárlásait, az pedig elengedhetetlen a kifizetéshez.

Hatmillió forint értékben loptak el ékszereket Klapka Györgytől pár nappal ezelőtt. A Vámház körúti ékszerüzletbe fényes nappal törtek be és bár a lopott arany felét menekülés közben szétszórták, így is majd hárommillió forintnyi ékszert sikerült zsákmányolniuk a nem sokkal később kézre került bűnözőknek. Klapka arra számított, hogy a biztosítója gyorsan és zökkenőmentesen kártalanítja. Nem így történt - írja a Blikk.

Azt kérik tőlem, minden egyes ellopott tárgyról számlával igazoljam: mennyiért vettem? Csakhogy az ékszer-nagykereskedőknél ez lehetetlen, mert az úgynevezett vegyesaranyat kilóra vásároljuk, fazontól függetlenül. A számlákon is annyi áll például: 600 gramm vegyes ékszer és nem az, hogy hány darab, és hány gramm súlyú gyűrű, nyaklánc, vagy karkötő. Ráadásul a biztosító, ugye, beszerzési áron számol, pedig nekem az ÁFÁ-t is be kellett fizetnem a beszerzés után. Így ha kapok is pénzt, az okozott kárnak csak egy részére számíthatok csak, pedig 2,6 millió forintnyi ékszert markoltak ki a bűnözők a kirakatból, ehhez jön a biztonsági üveg pótlása, ami több mint százötvenezer forintomba fájt

- nyilatkozta a lapnak Klapka.

Azaz egyelőre nem fizet a biztosító Klapka Györgynek, mert nem tudja számlákkal igazolni a vásárlásait. Ha kap is pénzt a betörés után a biztosítótól, valószínűleg a teljes kárt egyáltalán nem fedezi majd az az összeg. Annak érdekében, hogy veled is ez történjen, összeszedtük, mi a teendő betörés esetén.

Mi az első teendő, ha betörtek hozzánk?

Minél hamarabb értesítsük a rendőrséget. A helyszínelés után ellenőrizzük, mi is tűnt el egész pontosan. Emellett vigyázzunk arra, hogy a nyomokat ne tüntessük el, azok érintetlenek maradjanak, illetve a rendőrségi helyszínelést követően két napon belül jelenteni kell az eseményt a biztosítónak is.

Hogyan tudjuk ékszereinket, festményeinket, a családi hagyatékot biztosítani? Ha ellopják azokat, akkor mivel tudjuk bizonyítani?

A legtöbb lakásbiztosításon belül biztosíthatóak az ékszerek, nagy értékű ingóságok, műtárgyak. Értéktől függően előfordulhat, hogy ezekről a vagyontárgyakról tételes listát és fényképet is szükséges csatolni az ajánlat mellé a szerződés megkötésekor. A bizonyítás bármilyen, a bíróság által is elfogadott módszerrel lehetséges (számla, garanciajegy, fénykép stb.). Ezen vagyontárgyak biztosításának a díja nagyban függ az értéküktől illetve a választott biztosítási terméktől, vagyis, hogy milyen fedezetekre nyújt védelmet.

Értéktárgy vagyon kategóriára kell biztosítást kötni, ezen kategórián belül lehet a képzőművészeti alkotásokat, ékszereket, antik tárgyakat, valódi szőrméket, gyűjteményeket biztosítani. A vagyontárgyakról kárrendezéskor elsősorban számlát, vagy egyéb hitelt érdemlő bizonylatot kérünk, amit még alátámaszthat családi eseményen készült fényképfelvétel is.

A jelenlegi biztosítások mekkora értékre terjednek ki?

A háztartási ingóságok esetében a szerződő határozza meg a biztosítási összeget, de a biztosító minden esetben javasol egy értéket, amelynél az alulbiztosítottságot el tudjuk kerülni. Az értéktárgyak tekintetében is az ügyfél határozza meg, hogy milyen értékre köt biztosítást.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Hogyan kell bejelenteni a betöréses kárt?

Többféle módja van, az ügyfélszolgálati irodákban személyesen, a Call Centernek telefonon vagy e-mail-ben, de postai úton is lehetséges. A bejelentéskor meg kell adni a szerződésszámot, a kár időpontját, helyét és jellegét valamint egy hozzávetőleges kárértéket. A további teendőket, a beküldendő iratok, bizonylatok körét a kárszakértő fogja meghatározni. Betörés kárt ugyanúgy kell bejelenteni, mint bármilyen más kárt.

Az ingóság bejelentésekor szükség van számlára vagy fényképet is kell mellékelni arról?

A kár összegszerűségét a károsultnak kell bizonyítania (a fentebb ismertetett módokon) A biztosító a kárrendezés során a bizonyító dokumentumok, nyilatkozatok hitelességét, az igény jogosságát megvizsgálja. A legtöbb lakásbiztosítás fedezete egyébként - bizonyos összeghatárig - kiterjed az idegen tulajdonban lévő, de megőrzésre, használatra átvett vagyontárgyakra is.

A fénykép csak az egyik, de nem kizárólagos bizonyítási lehetőség a kárigény alátámasztására. Ha más módon is meg lehet ezt tenni, akkor nem szükséges a fénykép.

A biztosítás megkötésekor nem kell bejelenteni a vagyontárgyainkat. A kár rendezéséhez a biztosító az eredeti számlát kéri, vagy a számlamásolatot, amit a garanciajegy alapján a vásárlás helyén beszerezhető. Régebbi ingóságok esetén számla hiányában átlagos áron téríti meg a biztosító az eltulajdonított vagyontárgyat.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
MEDIA1  |  2026. február 3. 13:34
Egy helyen lesznek elérhetők a közönségkedvenc műsorok.
Bankmonitor  |  2026. február 3. 10:45
Decemberben 268,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a magyarok. Ez nem rekord, de íg...
Holdblog  |  2026. február 3. 09:30
Az elmúlt időszakban több helyen járva azt tapasztalom, hogy elképesztően negatív a magyar gazdaságr...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?