Ilyen embertelen körülmények között pihennek a nővérek

2015. június 30. 10:00

Elkészült az állami kórházak nővérszállóinak felmérése: tízmilliárd forintból 2500 férőhely újulhat meg, ebből 360 szálláshelyet a következő öt évben létesítenének. Az intézmények többsége eddig adományokból kényszerült kiegészíteni az egészségügyi dolgozóknak otthont adó, ám tragikus állapotban vergődő épületek felújításait - írja a Népszava.

A Szent János Kórházban úgy sejtik, az ő épületük lehet az egyik legrosszabb állapotú az országban. Aki egyszer is látta a szállót, vagy az itt készült fotókat, próbál segíteni, de kis pénzből kis munkákat lehet csak elvégezni. Most 124 lakójuk van a 216 férőhelyen. A szobák egy része lakhatatlan, a vidékről érkező ápolók közül sokan megnézik az épületet és többé nem jönnek vissza.

Az ehhez hasonló siralmas helyzeten segíthetnek most, uniós forrásból végre elkezdődhet a nővérszállók felújítása az országban. Az Emberi Erőforrás Operatív Program (EFOP) uniós forrásaiból - 2020-ig - a nővérszállók felújítására 8,6 milliárdot, új szálló létesítésére 1,4 milliárdot szánnak. Bár korábban 15 milliárdnál is nagyobb összegek hangzottak el, a felmérés alapján végül összesen 2500 férőhelyre költenek majd, ebből 360 új szálláshely, 2140 pedig felújítás lesz.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
MEDIA1  |  2026. március 17. 13:50
Nemzetközi szintre emelkedett a csákberényi incidens: a New York-i székhelyű Committee to Protect Jo...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?