Teljesen megbénította a közlekedést a hétfő hajnalban érkező ónos eső Baranya vármegyében. Több helyen jégpáncél alakult ki, buszok akadtak el, balesetek történtek.
Tavasszal, illetve nyáron rengeteg gyerek indul táborozni, kirándulni. Ilyenkor érdemes azt is hangsúlyozni, a szülők és tanárok közös felelőssége, hogy a gyerekeknek legyen mindenre kiterjedő, pár száz forintos utasbiztosításuk, illetve a belföldön táborozóknak balesetbiztosításuk. Ezek nélkül ugyanis a külföldi kórházi kezelés, vagy az itthoni rehabilitáció akár több millió forintba is kerülhet.
Tanulók ezrei indulnak többnapos külföldi osztálykirándulásokra is úgy, hogy az aprólékosan, gondosan összeállított programból és útipoggyászból csupán az utas- vagy balesetbiztosítás hiányzik. Ez a szülők, utazás- és táborszervezők figyelmetlensége, mit több felelőtlensége - hívja fel a figyelmet Németh Péter, a CLB kommunikációs igazgatója.
A szakértő szerint nem csoda, hogy meglepte a szülőket a napokban egy budapesti iskola testnevelő tanára, aki a külföldre tervezett osztálykirándulást megelőző szülői értekezleten kijelentette: fel sem szállhat a buszra az a gyerek, akinek nem lesz az indulásra utasbiztosítása. A tanár elmagyarázta: nem akar kockáztatni, nem szeretné, ha pár száz forint spóroláson múlna egy sérült gyerek gyors, szakszerű és teljes orvosi ellátása. Volt már olyan eset a pályafutása alatt - mondta -, hogy egy rosszul törött kart csak azért nem operáltak meg helyben, mert a több százezer forintos beavatkozásra nem volt pénzügyi fedezet, nem volt biztosítás. Begipszelték a gyerek karját, s hazaküldték operáltatni azzal a megjegyzéssel, hogy itthon minél előbb kapja meg a szükséges beavatkozást, mert csak akkor lesz teljes a gyógyulás. Az említett tanár azóta ragaszkodik a gyerekek biztosításához.
Jó lenne, ha a fenti szemlélet általános lenne, véli a szakértő, hiszen az említett eset csak egy csonttörés volt, ám ez is végződhetett volna akár maradandó károsodással is, ha nem érnek haza időben a gyerekkel. Az alkusz aki több példát is tud arra, amikor viszont egy súlyos sérülés miatt nem lehetett a beteget hazaküldeni műtétre, helyben kellett elvégezni, s mivel a sérültnek nem volt biztosítása, az orvosi beavatkozás több százezer forintos számláját az itthoni címére postázták. És végül be is hajtottak. Ezen a téren ugyanis a külföldi egészségbiztosítók nem ismernek tréfát, hazai cégekkel könyörtelenül behajtatják az utolsó fillérig az orvosi beavatkozás költségeit. Akkor is, ha a család teljes vagyona rámegy.
Németh az éppen kezdődő nyári táborok dömpingkínálatából, a jobbnál jobb - és valljuk be, egyre költségesebb - programok mellől is hiányolja a biztosítást, amit akár feltételként is szabhatnának, vagy helyben kötéssel felkínálhatnák a szervezők. A szakértő nem vonja kétségbe a szervezők rátermettségét és hozzáértését, ám a profizmus hiányát mutatja, hogy ezt a feltételt kihagyják a biztonsági részletekből.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Németh szerint még mindig kevesen gondolnak arra, hogy az itthoni baleset ellátása és a kórházi kezelés ugyan nem kerül plusz pénzbe, de a súlyosabb eseteket követő rehabilitáció horribilis pénzt emészt fel, amire már csak egy baleset- vagy a külföldi utakon az utasbiztosítás nyújt fedezetet, akár több millió forintig is. Tapasztalatok szerint a szülők számára már csak a bajban derül ki, hogy az alanyi jogon járó tanulóbiztosítás a töredékét sem fedezi annak a költségnek, ami egy balesettel jár.
- jelentette ki a szakértő.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







