Megcsúszáskor a pánikreakciók – például a hirtelen fékezés, kapkodó kormánymozdulatok vagy a reflexszerű ellenkormányzás – súlyosbíthatják a helyzetet.
Halálos veszély leselkedik a magyar autósokra, a mostoha időjárási körülmények miatt ugyanis könnyedén elveszthetik a kontrollt a gépjármű felett. Az pedig csak tehetetlenül sodródik, mondjuk az első fáig. Mutatjuk, hogyan kerüld el a bajt!
A májusi előrejelzések szerint a hetekben többször számíthatunk esőre, olykor heves zivatarokra. Ekkor közlekedni is veszélyesebb, főképpen autóval, hiszen a nedves aszfalton másképpen viselkedik az autó, a kerekek, mint száraz körülmények között. Ha pedig hirtelen, nagy mennyiségű eső zúdul az útburkolatra, akkor komolyan fennáll az aquaplaning veszélye is.
Ez akkor következik be, amikor az abroncsok és az útburkolat közötti vizet nem lehet kiszorítani. Ez a vízréteg addig növekszik az abroncsok előtt, amíg a víz nyomása meg nem haladja az abroncs nyomását, így pedig a kerekek és az útburkolat közötti kapcsolat megszűnik. A tapadás elvesztése miatt a kerekek csúsznak és a jármű nem képes reagálni a kormányzásra, fékezésre és gyorsításra.
Így a kocsi irányíthatatlanná válhat, elkezdhet csúszni, pörögni. Ki tudja, hol ér véget a csúszás: árokban, fában, vagy a szalagkorlátban.
A német autóklub összeállításából kiderült, hogy a kezdődő aquaplaningot arról ismerheti fel a sofőr, hogy a motor fordulatszáma ingadozni kezd, a jármű alól a szokásosnál több zajt hallani, és a kormány sem a megszokottak szerint reagál.
Számos más tényező is befolyásolja:
- Például a vízmennyiség: minél több van az úton, annál alacsonyabb az a határsebesség, amely felett a kocsi már irányíthatatlanná válhat.
- Persze fontos a kocsi sebessége is, hiszen minél gyorsabban haladunk, annál nagyobb az aquaplaning kockázata. Nagyjából 80 km/órás sebesség felett már igencsak nagy a kockázat.
- Szélesebb abroncsokon nagyobb eséllyel csúszik meg az autó, hiszen minél szélesebb a kerék, annál több vizet kell kiszorítania. Ezáltal pedig ezekkel a gumikkal már alacsonyabb sebességgel is meg lehet úsztatni a kocsit.
- Az elhasználódott gumiabroncsok is veszélyesek. Minél kisebb a minta profilmélysége, annál nagyobb az aquaplaning kockázata, hiszen a gumi kevesebb vizet tud kiszorítani.
- A sík utakon a jelenség gyakrabban fordul elő, mint a durvább felületű szakaszokon. Jellemzően a többsávos főutak, autópályák a legveszélyesebbek. Főképpen, mert ezeken nagy sebességgel közlekedünk.
De mit lehet tenni ellene?
Az Adac a többi között azt javasolja, hogy rendszeresen ellenőrizd a kerék futófelületének mélységét. Ezt fontos a gumi több pontján is elvégezni. Ha 3,5 milliméter alatti értéket mérsz, sürgősen cseréld le a kereket! Új abroncs vásárlásakor pedig érdemes utánajárni, hogyan teljesített a kiszemelt gumi a teszteken.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Rendszeresen ellenőrizd a keréknyomást, és ha kell állítsd be a megfelelő értéket. A túl alacsony, és a túl magas nyomás sem jó: mindkettő növeli az aquaplaning kockázatát. A lengéscsillapítókat sem árd megnézni: a kopott, elhasználódott alkatrészek nemcsak csökkentik az utazási kényelmet, de fokozzák a veszélyt is.
Légy óvatos!
Nehezebb időjárási körülmények között az első, és legfontosabb dolog, hogy
A legbiztonságosabb, ha 80 km/órás sebesség alá lassítasz, ameddig tart az égszakadás. Ha a kocsid hátsókerék hajtású, akkor méginkább figyelj oda a sebességre, valamint akkor sem érdemes kockáztatni, ha már nagyon régiek a gumiabroncsaid. Fontos még, hogy betartsd a követési távolságot! A kanyarokban legyél háromszor olyan körültekintő, mint általában, hiszen csúszhat az út, könnyen átsodródhatsz a másik sávba.
Nagy felhőszakadásban érdemes a rádiót is kikapcsolni, hogy könnyebben meghalld, ha felúsznak a kerekek a vizen, vagy ha ingadozik a fordulatszám. Emellett érdemes figyelni a kormányzásra is: ha már könnyen fordul a kerék, az azt jelenti, hogy a gumik elvesztették a tapadást.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







