2 °C Budapest

Napvilágot látott néhány fontos részlet a gigantikus orvosi béremelésről

MTI
2020. október 4. 08:45

Ahogy arról a Pénzcentrum is beszámolt, soha nem látott mértékű béremelést kapnak a magyar orvosok, miután elfogadta a kormány a Magyar Orvosi Kamara (MOK) által előterjesztett javaslatot tegnap. Nem mellesleg büntetőjogi kategóriává válik a hálapénz adása és elfogadása is. A nagy béremelésről a MOK osztott meg néhány részletet a nyilvánossággal a saját oldalán közzétett közlemény segítségével.

A friss kormánydöntés nyomán egy rezidens orvos a jövőben havi 700-800 ezer forint alapbérre számíthat, amely az orvosi karrier során elérheti a 2,4 millió forintot, így megállítható az orvosok elvándorlása - mondta Kincses Gyula MOK-elnök a mai sajtótájékoztatón. Ezek a jelzések összhangban vannak azzal a bértáblával, amire még januárban tett javaslatot a MOK.

Kincses Gyula a szombat délutáni online sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a kormányfő döntését motiválhatta, hogy a járvány fokozott terhelést ró az ellátórendszerre, ezért a béremelés nem odázható tovább. Orbán Viktor azt is elfogadta, hogy az ellátórendszer szükséges átalakításához egy elégedettebb orvostársadalomra van szükség - tette hozzá. A MOK által kiadott szombat délutáni közlemény a béremelés kapcsán jelzi:

"A pontos ütemezéssel kapcsolatban még folynak az egyeztetések, de a háromlépcsős béremelés első, legnagyobb lépése 2021. január elsejével megtörténik, a további két lépcsővel pedig az eléri a Magyar Orvosi Kamara bértábla-javaslatát."

Forrás: MOK

A MOK ma délutáni sajtótájékoztatóján további fontos részletek is kiderültek az MTI tudósítása szerint:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A kamara vezetősége mai sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a betegek és orvosok érdeke közös: a biztonságos betegellátás elérése, ami azonban strukturális és financiális változtatások nélkül nem lehetséges. A most elfogadott bértábla lehetővé teszi, hogy a mostani, önkizsákmányolásra épülő rendszert egy betegbiztonságot garantáló, fenntartható, átlátható egészségügy váltsa fel, és ez eredményezheti a hálapénz felszámolását is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 2. 11:12
Február közepén új évaddal tér vissza a TV2 gasztrorealityje, a Séfek Séfe. A hetedik széria egyik ú...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 31. 16:44
Két cég osztalékemelésére is számítottam az év elején, mindkettő bejelentette a már a következő negy...
Holdblog  |  2026. január 31. 10:20
A HOLD Minutes e heti részében Szőcs Gábor senior portfóliókezelő mutatja be az energiapiacok alakul...
Bankmonitor  |  2026. január 31. 09:06
A Raiffeisen Bankot követően újabb három pénzintézet jelentette be, hogy április elsejétől megemeli...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?