Az ügy nagy visszhangot váltott ki az Egyesült Államokban és világszerte, felháborodást keltve.
Nem nyugodott meg a lakosság a szélesedő körben elérhető vakcina hírétől, továbbra is maradtak a maszkok és a gyakori kézmosások, ugyanakkor lazult a magyarok általános fegyelme. Az idősebb korosztályban nem csak az oltási hajlandóság, de a regisztrációs arány is kiemelkedően magas - derül ki friss Covid-19 kutatási eredményekből.
A nyári adatokhoz viszonyítva jelentősen visszaesett azon felnőtt lakosok száma, akik a védőoltás megjelenésétől a járvány gyors lezárását várják. Míg júliusban közel minden harmadik honfitásunk a hatékony vakcináció megjelenésétől tette függővé a vírus leküzdését, jelenleg a magyar felnőttek csak valamivel több, mint ötöde gondolja így (22%). Nagy többség a kormány és/vagy a járványügyi hatóság bejelentése után tekintené lezártnak a járványt (25% és 22%), míg további 17% a szigorító intézkedések feloldásával érezné megoldottnak a krízishelyzetet - derült ki az az Ipsos Covid-19 kutatássorozatának februári méréséből.
Régi élethez való visszatérés feltétele
Az idősebb korosztály tagjait az átlagnál jobban megnyugtatja az oltóanyagok magyarországi megjelenése, míg a fiatalok a központi szigorító intézkedések feloldását említik a többi társadalmi réteghez képest gyakrabban. További érdekesség, hogy általánosságban bizonytalanabbnak tűnnek a 30 év alattiak a kérdést illetően, mint más korcsoportok (11% tartózkodott a választól, szemben a 7%-os lakossági átlaggal).
A lakosság általános oltási hajlandósága a friss mérés szerint 47%, míg a hivatalos weboldalon regisztráltak aránya a teljes felnőtt lakosság bázisán mérve 21% (amelyben benne van az a néhány százalék is, akik már megkapták a védőoltást).
Oltási hajlandóság
Korosztály szerint jelentős különbségek rajzolódnak ki, a 60 év felettiek oltási hajlandósága közel duplája a legfiatalabb, 30 év alatti korosztályénak (63% vs. 34%). Az egyének szociális és demográfiai hátterének függvényében tapasztalható különbségek azonban nem csak az elétkor tekintetében jelentősek: a legidősebb korosztályéhoz hasonló magas értéket mutatnak például a diplomások körében, illetve a főváros teljes lakosságán felvett mutatók is (61% és 66%).
A jelenleg elérhető védőoltásokra nyitott magyarok 45%-a regisztrált már a kormány által létrehozott weboldalon. A regisztrációs hajlandóság az életkor előrehaladtával szintén dinamikusan nő, a 60 év felettiek többsége már megtette szükséges lépéseket ahhoz, hogy minél előbb vakcinához jusson.
Regisztrációs hajlandóság
Az oltásra való regisztrációt illetően ismét a felsőfokú végzettségűek emelhetők ki (53%), ugyanakkor az oltásra leginkább nyitott fővárosi lakosság, illetve ezzel egyidőben a községek, falvak lakossága (egyelőre még) az országos átlagnál jobban idegenkedik az online jelentkezéstől (43%).
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A tizenegyedik hónapja visszatérően elkészített kimutatás szerint az országban továbbra is magas a maszkviselés és a gyakori kézmosás aránya, demográfiai szegmenstől függetlenül.
Személyes védekezési módok
A további személyes védekezési formák tekintetében ugyanakkor jelentős visszaesés mérhető az elmúlt hónapban. Nem csak januárhoz, de a karácsonyi időszakhoz képest is jóval bátrabban találkoznak a magyarok ismerősökkel, barátokkal, utaznak belföldön, illetve mennek közösségbe. Az általános fegyelem lazulásának jele emellett a kézfogások növekvő gyakorisága is, amely a szeptemberi, azaz a vírus második hulláma előtti szintre állt vissza.
Az Ipsos havi rendszerességű Omnibusz kutatásának eredményei reprezentálják a hazai 18 éven felüli magyar népességet a legfontosabb társadalmi-demográfiai mutatók (így életkor, nem, iskolai végzettség, lakóhely szerinti régió, településtípus) szerint. A kutatócég április óta immár több, mint 11 000 rekordra bővült Covid-19 adatbázisa, illetve az abból készült - akár egyedi, konkrét ügyféligényre szabott - elemzések megvásárolhatók. Részletekért keresse szakértőinket.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







