2025-ben valamivel több mint 81 ezer kárbejelentés érkezett, ami csökkenésről árulkodik az előző évekhez képest.
Zacher Gábor meglepő kijelentése: ezt gondolja a vakcinákról, a korlátozások feloldásáról
Zacher Gábor szerint egyre inkább bizakodhatnak a magyarok, hiszen egyre több és több lesz az elérhető vakcina. A szakember szerint őszre visszaállhat a normális kerékvágásába az élet.
- mondta el Zacher Gábor a Life TV reggeli műsorában. A toxikológus főorvos arról is beszélt, hogy véleménye szerint az oltásokkal a magyarok őszre visszakaphatják a járvány előtti életüket.
Zacher ugyanakkor hozzátette, a kínai vakcinával még picit óvatos, de ez nem jelenti hogy ne használna a szer, viszont tény, hogy a leírása egyelőre hiányos, nem lehet mindent tudni róla. Ettől függetlenül Zacher Gábor mindenkinek azt mondja, oltassa be magát.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







