-1 °C Budapest

EU-s biztos a vakcinaútlevélről: nem lesz kötelező kiváltani

MTI
2021. március 28. 19:27

Az oltási stratégiáért felelős EU-biztos elmondta, mi szerepel majd az oltási igazoláson, "zöld útlevélen", és azt is, hogy azt nem lesz kötelező kiváltani. Szerinte az unión belüli oltásokkal nyárra meglesz a kollektív immunitás.

Thierry Breton, a belső piacért felelős európai uniós biztos megerősítette, hogy az Európai Unió nyárra elérheti a koronavírus-elleni kollektív immunitást a területén gyártott oltóanyag-mennyiségnek köszönhetően. Az uniós oltási stratégiáért is felelős francia politikus azt is jelezte, hogy a beoltottságot igazoló közös uniós egészségügyi igazolás kiváltása nem lesz kötelező.

Megvan a kapacitásunk arra, hogy a negyedév végéig legyártsunk és leszállítsuk európai honfitársaink számára az ígért 360 millió dózist, július végéig pedig mintegy 420 milliót. Ez a szükséges mennyiség ahhoz, hogy kollektív immunitásról beszélhessünk

- mondta Thierry Breton vasárnap az RTL francia rádióban. A biztos egy héttel ezelőtt a TF1 francia televízióban azt mondta, hogy Európa július 14-re érheti el a közösségi immunitást.

Fel kell gyorsítani az oltási kampányt, de a tagállamok feladata ennek megszervezése és gyorsítása

- hangsúlyozta a biztos. "Nekik kell a 420 millió adagot a következő három és fél hónapban eloltaniuk" - tette hozzá. "Ez az ára annak, hogy legyen idén turistaszezon, amely remélem ugyanolyan lesz, mint a tavalyi, ami végülis nem is volt annyira rossz a körülményekhez képest" - vélte az uniós biztos.

Thierry Breton elmondta, hogy a közös uniós egészségügyi igazolás, az úgynevezett "zöld tanúsítvány" június 15-től lesz érvényes digitális és papír változatban is mind a 27 tagállam számára. "Attól a pillanattól kezdve, hogy biztosak lehetünk abban, hogy minden európai, aki szeretné magát beoltatni, egyformán hozzáférhet az oltáshoz, kell lennie egy dokumentumnak, amely igazolja mindenki állapotát" - fogalmazott a biztos.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A QR kóddal ellátott igazoláson szerepelni fog a tulajdonos neve, születési dátuma, az útlevele száma, illetve az, hogy kapott-e oltást és hogy milyen típusút, valamint, hogy átesett-e a fertőzésen és vannak-e antitestjei. Aki nem kapott oltást és nem is volt beteg, annak a PCR teszt eredménye szerepel majd az igazoláson. A dokumentumot utazáshoz, nagyobb rendezvényen való részvételhez, illetve nyilvános helyre való belépéshez lehet majd használni, de nem lesz kötelező - hangsúlyozta Thierry Breton.

A zöld útlevél egy negatív teszttel is kiváltható lesz, s a gyorstesztek kapacitásának kibővítésén is dolgozik az Európai Bizottság. Thierry Breton szerint az a cél, hogy "ismét együtt tudjunk élni kockázatmentesen, és hogy "nyitni tudjunk".

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 31. 16:44
Két cég osztalékemelésére is számítottam az év elején, mindkettő bejelentette a már a következő negy...
Holdblog  |  2026. január 31. 10:20
A HOLD Minutes e heti részében Szőcs Gábor senior portfóliókezelő mutatja be az energiapiacok alakul...
Bankmonitor  |  2026. január 31. 09:06
A Raiffeisen Bankot követően újabb három pénzintézet jelentette be, hogy április elsejétől megemeli...
MEDIA1  |  2026. január 30. 16:23
Bodnár Zsuzsa, az Átlátszó munkatársa kapta idén a Paul Lendvai által 2012-ben alapított díjat.
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?