-2 °C Budapest
A car crashed into a brick wall

Nagyon szigorú határidő közeleg százezernyi magyar autós számára: nagy bajuk lehet, ha erről lecsúsznak

2022. február 22. 13:32

Annak a közel százezer gépjármű-tulajdonosnak, akik az év végi kampányban, január elsejével kötöttek új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb), legkésőbb március 1-jén éjfélig kell rendezniük esedékes díjrészletüket – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). A szigorú határidő az összegnek a biztosítóhoz való beérkezésére vonatkozik.

A díjat késedelmesen fizető ügyfelek nem hivatkozhatnak arra, hogy a díjfizetésről nem kaptak értesítést (csekket vagy számlát): a szabályozás értelmében a fizetési határidő számontartása egyértelműen az ő felelősségük.

Akár egy napos késedelem is súlyos következményekkel jár

A jogszabály egyértelmű rendelkezése alapján a biztosítónak befizetés híján a határidőt követő napon az adott szerződést törölnie kell, a mulasztást elkövető ügyfelek így rögtön biztosítási védelem nélkül maradnak. Aki tehát ekkor okoz kárt, nem számíthat a biztosító térítésére, ami személyi sérüléses baleset esetén akár több tízmillió forintra is rúghat, amit a károkozó akár élete végéig is törleszthet.
Másrészt a szerződés újrakötésekor nemcsak a türelmi időszakra vonatkozó biztosítási díjat kell megfizetni, hanem a megszűnés és újrakötés közti időszakra vonatkozó, kiemelkedően magas fedezetlenségi díjat is.

Idén a fedezetlenségi díj mértéke személyautóknál – teljesítménytől függően – naponta 600-1290 forint között alakul, teherautóknál pedig elérheti a napi 4560 forintot is. A biztosítást ugyanazon biztosítónál kell megkötni, és a fedezetlenségi díj mellett – választási lehetőség nélkül – a teljes évre vonatkozó köteleződíjat is egyszerre kell befizetni.

Az utolsó napokban már ne csekken vagy bankkártyával fizessünk

Mivel a szigorú határidő a biztosítási díjrészletnek a biztosító számlájára való beérkezésére vonatkozik, célszerű mielőbb rendezni a befizetést, az utolsó napokban pedig mindenképpen jól kell megválasztani a befizetés módját is

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

- hangsúlyozza Papp Lajos, a FBAMSZ Gépjárműszekciójának elnöke. A Magyar Posta vállalása szerint a sárga csekken történő befizetések két munkanap alatt jutnak el a biztosítónál vezetett számlára. Ez azt jelenti, hogy a csekken történő befizetést legkésőbb péntekig végre kell hajtani. Kevesen gondolnak bele, de az internetes bankkártyás fizetés átfutási ideje szintén több nap, ezért aki biztosra megy, annak péntektől már ezt a módot sem érdemes választania.

Az azonnali átutalás bevezetése óta a banki átutalás az utolsó nap során is megfelelő opció lehet, ahogyan a biztosító pénztárába történő személyes befizetés is biztos megoldás még március elsején. Ez utóbbi kapcsán azonban figyelemmel kell lenni az adott ügyfélszolgálati iroda nyitvatartási időszakára, illetve arra a tényre is, hogy a korszerű fizetési módok elterjedésével párhuzamosan folyamatosan csökken azon biztosítói ügyfélszolgálatok száma, ahol pénztár is működik - áll a közleményben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. február 28. 10:30
A házassághoz nem kell szerelem, és a szerelemnek semmi szüksége házasságra. Ha van olyan, aki ezen...
Bankmonitor  |  2026. február 28. 10:24
Márciustól újabb banknál érhető el 3 százalék alatti kamat mellett az Otthon Start hitel. A MagNet B...
MEDIA1  |  2026. február 27. 20:07
Dénes Balázs leköszön az általa 2017-ben alapított és azóta vezetett, Berlinben működő Civil Liberti...
Buxelliott  |  2026. február 27. 09:12
 Erős támasz előtt az árfolyam, hamarosan felpattanás következhet.  
Erről ne maradj le!
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 28. 19:19
Agrárszektor  |  2026. február 28. 20:17
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem