2025-ben valamivel több mint 81 ezer kárbejelentés érkezett, ami csökkenésről árulkodik az előző évekhez képest.
Fontos változás a otthonbiztosításoknál: erre érdemes figyelni, sok pénz múlhat rajta éves szinten
Az MNB értesítette az Aegon Biztosítót Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. A konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. Ezzel már 11 minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás érhető el a piacon, amelyek év végére várhatóan közel ezermilliárd forintnyi ügyfélvagyont védenek Magyarországon. Az MFO-t kínáló biztosítók immár a lakásbiztosítási piac kilenctizedét képviselik a díjbevételre vetítve.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pozitívan bírálta el a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás (MFO) minősítési rendszerbe pályázatot benyújtó Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. pályázatát, s erről értesítette is a biztosítót. Mivel a társaság termékével sikerrel pályázott a minősítés megszerzésére, döntésétől függően akár azonnal – de legkésőbb 60 napon belül – megkezdheti MFO konstrukciója forgalmazását - közölte a jegybank.
Mostanáig a lakásbiztosítási ágazattal foglalkozó 14 biztosító közül immár 11 szerezte meg az MFO minősítést a magyarországi biztosítási piacon. Mindez azt jelenti, hogy a biztosítási piac döntő többsége – a díjbevételre vetítve az egyéni lakásbiztosításokat kínáló biztosítók 90 százaléka, míg a hitelfedezeti lakásbiztosításokat forgalmazók 88 százaléka – elkötelezte magát a fogyasztóbarát szemlélet mellett.
A fogyasztóbarát otthonbiztosítások szerződésszáma az MNB adatai szerint 2022 november végén már meghaladta a 23 ezret, amelyek együttesen a hazai biztosítottak immár 988 milliárd forintnyi ingó- és ingatlanvagyonát védik. Az MFO termékek átlagdíja ráadásul az elmúlt időszakban lépésről lépésre lényegesen kedvezőbbé vált a piacon elérhető, minősítés nélküli egyéb lakásbiztosításokéval összevetve. A november végi adatok szerint az értékesített MFO biztosítások átlagdíja 39 523 forint volt, míg a más piaci lakásbiztosítások átlagdíja 50 340 forintot tett ki.
Az MFO termék iránt érdeklődő ügyfelek az MNB honlapján lévő ingyenes kalkulátor révén is kiválaszthatják maguknak a legmegfelelőbbet. A piaci verseny további erősítésére létrejött platform pártatlan módon jeleníti meg az egyes MFO ajánlatokat. Az ügyfelek által kiválasztott, számukra leginkább megfelelő konstrukciókat – az adott biztosítók honlapjaira való automatikus átnavigálással – a személyes adatok újbóli megadása nélkül igényük szerint akár azonnal meg is köthetik.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az MFO alapcsomagja elemi károkra, s egyéb, a háztartásokat alapvetően veszélyeztető tipikus kockázatokra nyújt fedezetet. Az alapcsomaggal kapcsolatos káresemények tartalmát (szűkített kizárásokkal és mentesülésekkel) az MNB egységesen, kötelezően határozta meg a biztosítóknak, családbarát, zöld és digitális szempontokat is figyelembe véve.
Az ügyfeleknek megkötött lakásbiztosításukat érdemes az évforduló előtt legalább két hónappal áttekinteniük, valamint friss kalkulációt végezni egyéni igényeik alapján. Meglévő szerződéseiket az ügyfelek a szerződésük szerint, általában 30 nappal az évforduló előtt tudják felmondani, illetve az adott biztosítón belül évfordulótól függetlenül tudnak MFO-termékre váltani. További részletek a jegybank MFO aloldalán olvashatók.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







