A WADA-hoz eljutott, elsőre abszurdnak hangzó pletyka szerint egyes síugrók hialuronsavat fecskendezhetnek a péniszükbe, hogy a versenyruhák trükkös méretezésével előnyhöz jussanak.
Durva bírságot kapott az egyik legnagyobb magyar biztosító: nem tudták az ügyfelek, mi megy a háttérben
Az MNB vizsgálata nyomán összesen 150 millió forint bírságot rótt ki az Uniqa Biztosító Zrt.-re, többek között életbiztosítások értékesítését érintő hiányos ügyféltájékoztatás, egyes termékek szerződési feltételei, gépjármű-kárrendezés, valamint az informatikai biztonság nem megfelelősége miatt.
A Magyar Nemzeti Bank átfogó vizsgálatot végzett az Uniqa Biztosító Zrt.-nél (Uniqa Biztosító), a 2019. szeptember 20-tól a vizsgálat lezárásáig terjedő időszakot áttekintve. A jegybank közlése szerint az Uniqa Biztosító kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) állománykezelésével összefüggésben megállapította, hogy a kárnyilvántartó és kötvénynyilvántartó szerv, illetve az üzemben tartó felé - a szerződés létrejöttének, megszűnésének, valamint a díjfizetés elmulasztásának eseteiben - nem megfelelően látta el tájékoztatási kötelezettségét.
A jegybank megállapította, hogy az Uniqa Biztosító vonatkozó belső szabályzatai nem rendelkeznek a gépjármű-kárrendezés egyes részfolyamatainak határidejéről, továbbá a biztosító a gépjárműbiztosítási károk nyilvántartására szolgáló rendszerei nem rögzítenek több, a kárrendezés szempontjából fontos adatot, illetve a nyilvántartások számos esetben egymásnak ellentmondó, illetve helytelen adatokat tartalmaztak. A vizsgálat megállapította, hogy az Uniqa Biztosító több tekintetben nem felelt meg az informatikai rendszer védelméről szóló jogszabályi rendelkezéseknek, így a jogosultságellenőrzés, az üzletmenet-folytonosság és a sérülékenységi vizsgálatokkal kapcsolatos gyakorlata kapcsán is merült fel probléma.
Az MNB az Uniqa Biztosító casco és befektetési egységekhez kötött nyugdíjbiztosítási termékeinél is hiányosságokat talált a vonatkozó általános biztosítási szerződési feltételek tartalmi elemei kapcsán. A unit-linked életbiztosítási termékek állománykezelése terén emellett az ajánlattól eltérő elfogadás nyilvántartásával, a szerződők felé fennálló éves tájékoztatási gyakorlattal, valamint a díjmentesítés végrehajtásának belső szabályozottságával kapcsolatban merültek fel hibák
- számoltak be. Hozzátették: több szempontból sem bizonyult megfelelőnek az ügyfelek tájékoztatása például azok számára, akik a biztosítónál már meglévő megtakarítási jellegű életbiztosításuk mellé új, hasonló jellegű szerződést kötöttek, és a korábbi szerződésüket visszavásárlással megszüntették vagy annak díjmentesítésére, illetve díjszüneteltetésére került sor.
Emellett jogszabálysértést állapított meg a vizsgálat az ügyfelek szerződéskötést megelőző tájékoztatását szolgáló kiemelt információkat tartalmazó dokumentum, az alkalmassági nyilatkozat, a termékismertető tartalma, valamint kgfb esetén a károsultak számára nyújtott tájékoztatás kapcsán is.
Hiányos volt az Uniqa Biztosító panaszkezelési szabályzata, nem válaszolták meg minden esetben határidőben az ügyfélpanaszokat, illetve nem teljeskörűen tájékoztatták a fogyasztókat a panasz elutasítása esetén a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségekről
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- sorolták. A jogsértések miatt a jegybank 100 millió forint felügyeleti, illetve további 50 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az Uniqa Biztosítóra, s kötelezte azt a jogszabályszerű működésre. A biztosítónak a legtöbb megállapítással összefüggően 2023. szeptember 30-ig kell adatot szolgáltatnia az MNB-nek a jogsértések megszüntetésére tett intézkedéseiről.
A bírság kiszabása kapcsán súlyosító körülménynek számított egyebek közt, hogy a nyilvántartási és ellenőrzési rendszerek hiányosságai több esetben jogsértő gyakorlathoz, az ügyfelekkel való nem elégséges kapcsolattartáshoz vezettek, illetve, hogy a kgfb-állománykezelés problémái (a kapcsolódó adatszolgáltatások miatt) az egész hazai kgfb-piacra kihathattak. A panaszkezelést érintő problémák az ügyfelek alapvető fontosságú, jogérvényesítéshez fűződő jogát érintették.
Enyhítő körülménynek számított, hogy az Uniqa Biztosító már a jegybanki vizsgálat során számos korrigáló intézkedést hozott, illetve adott számot azok tervéről. A vizsgálat kiemelt kockázatot azonosított a termékirányítási és felügyeleti rendszer működtetése területén. Az életbiztosítások esetében az alkalmazott gyakorlatok nem biztosítják teljeskörűen, hogy az ügyfélérték minden esetben elérje az elvárt szintet. Ezt a kérdéskört a kiterjedtségére tekintettel az MNB külön eljárásban fogja vizsgálni.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







