A kormány decemberben döntött a programról, amely 2,5 millió forintos támogatást nyújt háztartási napelemes rendszerekhez kapcsolódó energiatárolók telepítésére.
Lejárt a határidő, rengeteg magyar család maradt hoppon: ezt teheti, aki nem lépett időben
A héten véget ért a lakásbiztosítási kampány, amelynek során egy hónap leforgása alatt legalább minden tizedik háztartás élt az extra váltással. A Grantis szakértői elmondták, hogy milyen lehetőségei vannak azoknak, akik eddig még nem tették meg, de szeretnék aktualizálni a biztosításukat.
Április 2-án lezárult az első nagy lakásbiztosítási kampány. Az egy hónapon át tartó időszak alatt bárki – térítésmentesen és indoklás nélkül – újraköthette a szerződését, függetlenül a biztosítási évfordulótól, és még a biztosítók ajándékai közül is válogathatott. Azoknak, akik lemaradtak a határidőről is van még lehetőségük a váltásra. A Grantis szakértői vázoltak néhány opciót.
A lakásbiztosításokat a biztosítási évforduló alkalmával lehet felmondani, illetve meghosszabbítani. Az évfordulót a kockázatviselés kezdetétől számolják, ami a legtöbb esetben a szerződést követő nap (de egyes biztosítóknál a hó első vagy utolsó napja is lehet ettől függetlenül az évforduló). Tehát ha a lakástulajdonosnak eddig még nem járt le az újabb egy év és a kampány során sem élt a lehetőséggel, akkor idén még biztosan tud váltani.
Arra azonban érdemes figyelni, hogy a biztosítót legalább 30 nappal korábban értesíteni kell a váltási szándékról.
A biztosítási szerződés létrejöttéről szóló tájékoztató kézhezvételétől számított 14 napon belül pedig még indoklás nélkül is felmondható és köthető új.
A határozott idejű szerződések esetében többen a tartamkedvezmény miatt nem tudtak most váltani, mert kötötte őket például a 3 éves hűségidő, és így nem érte meg felbontani, mert sokkal több összeget kellett volna visszafizetni, mint amennyit nyerhettek volna rajta. A lakástulajdonosnak ilyenkor érdemes még várnia a váltással, illetve időközben konzultálni egy szakértővel, hogy járna jobban.
A lakásbiztosítás közös megegyezéssel is megszüntethető, ehhez viszont a biztosítónak is hozzá kell járulnia. Nagyobb eséllyel járul hozzá a biztosító a megszüntetéshez, ha az új szerződést is náluk köti meg az ügyfél.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosításoknál nem kell kivárni az egy évet, akár negyedév elteltével is leváltható. Az új szerződések esetében a protokoll, hogy a kockázatviselés kezdetét követő 4. negyedévtől 3 havonta mondható fel.
Ha az ingatlan értéke növekedett, például felújítás történt vagy új vagyontárgyak kerültek az otthonunkba, akkor egész évben kezdeményezhető a biztosítónál a szerződés aktualizálása.
Amennyiben valakinek még nincs lakásbiztosítása, akkor bármikor belevághat. Érdemes megbízni egy független szakértőt, amelyik segít eligazodni a lehetőségek között és kalkulációt készít. A Grantis lakásbiztosítási tanácsadói folyamatosan tájékoztatják ügyfeleiket, ha kedvezőbb feltételeket találnak.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







