Több hazai biztosító is arról számolt be, hogy idén jóval több kátyúkár-bejelentés futott be az autósoktól. Van, ahol tízszeres emelkedést látnak.
A rollerekre és egyéb mikromobilitási eszközökre bevezetett kgfb-k óta összesen közel 4300 ilyen biztosítási szerződést kötöttek az egyik hazai biztosításközvetítőnél, ezeknek az átlagos éves díja pedig 6200 forint volt. A Netrisknél eddig a rollerbiztosítások 21 százalékát budapestiek, míg 79 százalékát vidéki településen élők kötötték.
Új időszak kezdődött a magyarországi kötelező felelősségbiztosítások és a mikromobilitási eszközök, így a rollerek piacán júliusban. Egy új szabályozás szerint ugyanis azokra a rollerekre, amelyek 25 kilogrammnál könnyebbek és 25 kilométer per óránál nagyobb sebességre képesek, valamint a 25 kilogrammnál nehezebbek és 14 kilométer per óránál gyorsabbak kötelező biztosítást kell kötni július 16-a óta.
„A statisztikák szerint havonta 20-30 olyan baleset történik, amelyben egy rolleres érintett és rendőri intézkedésre van szükség, például súlyos sérülés miatt. Tízből hét-nyolc rollerbalesetnél felmerül az alkoholfogyasztás, az esetek 90 százalékában pedig a rolleres a vétkes fél” – ismertette a közlekedésbiztonsági szempontból legfontosabb adatokat Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója.
Ez még csak az első kör
A szakember hozzátette, hogy a biztosításösszehasonlító portálon augusztus közepéig, tehát egy hónap alatt összesen közel 4300 rollerbiztosítást kötöttek az érintettek, az átlagos díj pedig 6200 forint volt. Az éves díj összegét egyébként befolyásolja, hogy a biztosított a fővárosban vagy vidéken lakik. A cégnél eddig megkötött rollerbiztosítások 21 százalékát budapestiek kötötték, a fennmaradó 79 százalékát pedig vidéki településen élőkhöz tartozik.
„Az első harminc nap eredményei felülmúlják a várakozásainkat, a tervezettnél több rolleres kötött nálunk biztosítást. A különböző biztosítási ajánlatok összevetése pedig indokolt volt, mert akadtak 10 ezer forint alatti, de 100 ezer forint meghaladó éves díjak is a palettán. Az első körön tehát túl van a piac, azonban a becsléseink szerint körülbelül 30-40 ezer elektromosan hajtott mikromobilitási eszközre, jellemzően rollerekre kellene biztosítást kötni” – tette hozzá Besnyő Márton.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Netrisk a megkötött biztosítások alapján összeállította a márkák toplistáját. A legtöbb biztosítást Kukirin rollerekre kötötték, ez a márka fedi le a szerződések 10 százalékát. A második helyen áll a Kugoo, a harmadikon pedig a Xiaomi. A rollereket egyébként átlagosan 2022-ben gyártották, és a szerződést kötők átlagéletkora 44 év volt.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







