4 °C Budapest

Beoltott személytől is elkaphatom a vírust? Ez a következő hetek legfontosabb kérdése

2021. január 16. 13:10

Egyelőre kétféle vakcinával oltanak hazánkban, de nagy kérdés, mi jön utána: aki megkapta az onnantól kezdve védett lesz, de mi a helyzet a környezetével? Továbbadhatja nekik a vírust utána is? Erre a kérdésre keressük most a választ.

Péntekig 105 728 embert oltottak be Magyarországon, és a hétvégén újabb 3400 ember kapja meg a vakcinát, egészségügyi dolgozók, illetve a szociális otthonokban élők és dolgozók. Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádióinterjújában tegnap elmondta, hogy az egészségügyi dolgozók és szociális otthonban élők oltását hamarosan befejezik, utána jöhet a 60 év feletti krónikus betegek csoportja: 1,7 millió emberről van szó, őket három betegségcsoport alapján jelölték ki.

Eddig csupán a Pfizer-BioNTech és a Moderna vakcinájával oltanak, ám elképzelhető, hogy hamarosan érkezik a kínai oltóanyag is. "A kínai vakcinával az a helyzet, hogy az van, és tömegesen is tudunk szerezni. Ehhez már csak az kell, hogy a magyar egészségügyi hatóság azt mondja, hogy rendben van" - mondta el a miniszterelnök a rádióban.

 

Oltás után erre készülj

De vajon mi a helyzet azokkal, akik megkapták már az oltást, onnantól kezdve ők biztonságban vannak? És a környezetük? Többek között erre a kérdésre keresi a választ a HuffPost friss írása. 

Elsősorban azt érdemes tudni, hogy az oltás nem nyújt azonnali védelmet, ám a Pfizer és a Moderna vakcinák a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján feltűnően hatékonyak: 95, illetve 94 százalékban védnek meg a koronavírustól. A legfontosabb, hogy mindkét oltásból két adagra van szükség a teljes immunitás biztosításához, és ezeket az alkalmakat időben el kell választani egymástól (21 nap kell a Pfizer-vakcina adagjai között, és 28 nap a Moderna esetében).

"Időbe telik, amíg az immunitás felépül" - magyarázta Edgar Sanchez, a floridai Orlando Health fertőző betegségekkel foglalkozó csoportjának alelnöke. A szakértők valószínűnek tartják, hogy az első oltás önmagában már nyújt valamilyen szintű védelmet a COVID-19 ellen, de egyelőre nem világos, hogy ez az immunitás konkrétan mely ponton indul be. Dr. Sanchez épp az interjú napján kapta meg a 2. adag oltóanyagot, ám ettől függetlenül, nem viselkedett másképp mint korábban, értve ezalatt, hogy 

 

ugyanúgy védőfelszerelésben kezelte a koronavírusos betegeket, mint korábban.

"Aki megkapta az oltást, az biztos lehet benne, hogy a tüneti vagy súlyos COVID-19 betegség kialakulásának kockázata jelentősen csökken" - mondta Eric Robinette, az ohioi Akron Gyermekkórház gyermekfertőző szakembere. Ám a "jelentősen csökkent" nem jelent nulla kockázatot: annak ellenére, hogy mindkét vakcina nagyon hatékonyan véd a vírus ellen, mégis lehetséges, hogy az illető elkapja a vírust, sőt, tovább is adhatja. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Jelenleg ugyanis még nem világos, hogy az oltás meggátolja-e, hogy a fertőzött a koronavírust mások felé továbbterjessze. Ez az, amit általában már a kutatások alatt meghatároznak, de a COVID-19 vakcinák létrehozásának sprintje miatt ezt egyelőre még nem erősítették meg. A kutatók tehát nem biztosak abban, hogy a Moderna és a Pfizer oltások megvédik-e a tünetmentesek környezetét. Mindez azt jelenti, hogy az a személy, aki mindkét oltási dózist megkapta, még megfertőződhet, anélkül, hogy bármilyen tünetet mutatna, és ez a személy aztán továbbadhatja a koronavírust közeli kontaktjainak, annak ellenére, hogy beoltották.

Ha az oltott már nem adja tovbább a vírust, azt a fajta immunitást sterilizáló immunitásnak nevezik, tehát nemcsak hogy nem betegszik meg, hanem sterilizálja is a vírust. A cikk szerint csak reménykedni tudunk, hogy a kutatóknak a következő hónapokban egyre több információjuk lesz erről a kérdésről, ahogy abban is, hogy a válasz mindenki számára megnyugtató lesz. 

"Optimista vagyok a korábban leírt alapvető tudományos információk alapján, és úgy hiszem, a vakcina minimum csökkenti az átvitel kockázatát" - mondta Robinette, majd hozzátette: "Egyelőre az a biztos, hogy a COVID-19 ellen csak az oltást kapott személy védett."

A maszkok és a távolságtartás továbbra is szükséges

Mivel az oltások nem nyújtanak 100 százalékos védelmet - és mivel lehetséges, hogy a beoltott személy akaratán kívül is átterjesztheti a vírust másokra, elengedhetetlen, hogy továbbra is kövessük a bevált közegészségügyi intézkedéseket, mint például az általános maszkhordást és a fizikai távolságtartás - hívja fel a figyelmett a Huffpost.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Meghalt Jürgen Habermas

Kilencvenhat éves korában elhunyt Jürgen Habermas, a huszadik század második felének egyik legnagyobb hatású német filozófusa és szociológusa.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?