13 °C Budapest

Elkészült a dróntörvény: 250 gramm alatt csak játék

2017. február 15. 09:03

Elkészült a magyar dróntörvény, amely idén nyáron léphet hatályba és előírhatja a vezető nélküli légi járművek felelősségbiztosítását - írta a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól (NFM) kapott információkra hivatkozva a Népszava.

A lap úgy tudja, hogy a közigazgatási egyeztetésen is túl van a tervezet, jelenleg az egyeztetés során beérkezett vélemények feldolgozása zajlik.

Az NFM tájékoztatása szerint a szabályozási javaslat hazai elfogadását legalább három hónapig tartó uniós notifikáció követi majd, vagyis az új előírások várhatóan 2017 nyarától, a tervek szerint július elsejétől léphetnek hatályba.

A tervezet a súlyuk, méretük alapján osztja különböző csoportokba a drónokat. A 250 gramm alattiak játéknak minősülnek és szabadon üzemeltethetőek, a 2 kilogramm alattiak esetében online képzést kell elvégezni, a 2 és 25 kilogramm közöttiek esetében pedig elektronikus nyilvántartásba kell venni a járművet, a vezetőnek engedéllyel kell rendelkeznie, amelyhez képzést kell elvégezni. A 25 kilogramm feletti drónok esetében már szakszolgálati engedély kell, valamint az eszköz légialkalmassági vizsgálatához üzemi és repülési naplót kell vezetni.

A tervek szerint lesz egy mobilalkalmazás is, amely a drónt használóknak naprakész információt ad arról, hogy a repülés az adott területen, légtérben és időszakban engedélyezett-e.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az üzemeltetők számára kötelezővé tennék a felelősségbiztosítást is, arra az esetre, ha a drón valamilyen balesetet okoz. Szabályozzák azt is, hogy a hobbicélú reptetés hol, mikor engedélyezett, illetve arra vonatkozóan is meghatároztak korlátokat, hogy a különböző kategóriákba tartozó drónokkal milyen magasra lehet repülni - olvasható a Népszavában.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
MEDIA1  |  2026. március 15. 16:11
Egri Viktor után Lőrincz Dorothy riporter-műsorvezetőtől, a Hazahúzó című turisztikai magazin képern...
Holdblog  |  2026. március 15. 12:20
Mit okoskodik ez mesterséges intelligenciáról? Egy mosógépet sem tud beprogramozni! Hadd kezdjem egy...
Bankmonitor  |  2026. március 14. 08:46
Az MNB értékelése szerint már 18,8 százalékos volt a hazai lakások túlárazottsága, amelyre még ráteh...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?