A MABISZ elnöke szerint a biztosítási díjak növekedése elkerülhetetlen, melyben a digitalizáció és az adóváltozások is szerepet játszanak.
Mintegy ezer praxisközösségbe szervezné a kormányzat a nagyjából 6500 házi-, és gyermekorvosi praxist - derült ki egy törvényjavaslatból.
A héten a háziorvosi ellátás új szabályainak kialakításáról zajlanak majd az egyeztetések - jelezte már korábban Orbán Viktor. Azt is mondta akkor a miniszterelnök, hogy "a kormány célja az, hogy a háziorvosok praxisközösséget hozzanak létre, üres praxis Magyarországon ne legyen, a helyi ellátás színvonala pedig emelkedjen, amelynek pénzügyi feltételeit meg fogják teremteni."
Az első egyeztetések a Belügyminisztérium és a Magyar Orvosi Kamara között már meg is történtek, itt kiderült, hogy Pintér Sándor már ismertette a kamara vezetésével az alapellátás átalakításával kapcsolatos kormányzati terveket.
Most ezekről a tervekről szerzett meg információkat a Népszava. A lap birtokába került törvényjavaslattal - az ország 199 járásában plusz a fővárosban - összesen mintegy 1000 praxisközösséget hoznának létre.
Egy ilyenben átlagosan hat háziorvos, házi-gyermekorvos valamint az ő munkájukat segítő egyéb szakemberek - ápolók, dietetikusok, életmód tanácsadók, pszichológusok, gyógytornászok - dolgoznának együtt. Ha ez megvalósul, kiderülhet, hogyan lehet kevesebb orvossal minél több szolgáltatáshoz (szűrésekhez, egészségmegőrzést segítő programokhoz) segíteni a lakosságot. Az előkészítők szerint egy-egy ilyen alapellátó egység kezelheti a területén lévő betöltetlen körzetek betegeit, és biztosíthatja az ügyeleti ellátást is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A dokumentum szerint egy-egy praxisközösség mintegy évi 36 millió forinttal bővebb finanszírozáshoz juthatna. A lapnak név nélkül nyilatkozó fővárosi háziorvos óvott attól, hogy a praxisközösségekbe szerveződés kötelező legyen. Mint mondta: a háziorvosok közel fele nyugdíjas korú. Az pedig egy felmérésből ismert, hogy az ebben a szektorban dolgozók az átlagnál érzékenyebbek az önállóságukra, ha ezt veszélyeztetve látnák, akkor 30-40 százalékuk azonnal leállna.
Azzal Sinkó Eszter egészség-közgazdász is egyetért, hogy a praxisközösségek létrehozása csak önkéntességre épülhet. "Az államosítás nem járható út, ahogyan a praxisközösségekhez való csatlakozást sem szabad kötelezővé tenni" - mondja.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







