A MABISZ elnöke szerint a biztosítási díjak növekedése elkerülhetetlen, melyben a digitalizáció és az adóváltozások is szerepet játszanak.
Görögországban is megjelent az új koronavírus: az első beteg egy 38 éves görög nő, aki járt Észak-Olaszországban - mondta el Szotirisz Ciodrasz, az athéni egészségügyi minisztérium illetékese.
A tisztségviselő tájékoztatott, hogy a nő jó állapotban van, és megfigyelés alatt tartják Szalonikiben. A hatóságok megállapítják, hogy kikkel lépett kapcsolatba, és közeli ismerőseit elkülönítik másoktól.
A 11 millió lakosú Görögországot évente több mint 30 millió turista keresi fel. Az országban 13 kórházat jelöltek ki a koronavírussal fertőzött betegek kezelésére.
Az új koronavírus több mint 2700 emberéletet követelt, a fertőzöttek száma körülbelül 80 ezer. A megbetegedések és halálozások túlnyomó többsége a vírus gócpontjának számító kínai Hupej tartományban történt. A kórokozó eddig több mint 30 országban jelent meg. Európán belül Olaszországban a legsúlyosabb a helyzet.
A megfázáshoz és az influenzához hasonló tüneteket okozó vírus cseppfertőzéssel terjed, és az idősebbekre jelent nagyobb egészségügyi kockázatot.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







