A MABISZ elnöke szerint a biztosítási díjak növekedése elkerülhetetlen, melyben a digitalizáció és az adóváltozások is szerepet játszanak.
Első körben várhatóan a négyszáz négyzetméternél kisebb alapterületű, jelenleg zárva tartó boltok nyithatnak újra a májustól esedékes enyhítési folyamat során, míg a fokozatosság elve szerint a hónap közepéig a vendéglátóhelyek, nyitott teraszok következhetnek, pünkösdig pedig a szálláshelyeknek is lehet esélyük az újranyitásra az országban - írja egy lehetséges forgatókönyvet felvázolva a Magyar Nemzet.
A lap értesülése szerint májusban a következőképpen alakulna a koronavírus-korlátozások enyhítése Magyarországon:
- első körben a négyszáz négyzetméternél kisebb alapterületű, jelenleg zárva tartó boltok nyithatnak újra a májustól esedékes enyhítési folyamat során
- a hónap közepéig a vendéglátóhelyek, nyitott teraszok következhetnek
- a nagyobb méretű iparcikküzletek, a boltláncok tipikusan plázákban lévő egységei vagy például a jelentősebb bútor- és sportszeráruházak is a hónap második felére vagy végére juthatnak újra hozzá a teljes üzemelés lehetőségéhez
- pünkösdig pedig a szálláshelyeknek is lehet esélyük az újranyitásra az országban
- a "nagyobb rendezvények, vásárok, fesztiválok megtartásáról a nyári hónapok előtt még biztosan nem lesz szó."
Emellett egy fontos nyitási körülményt is megemlít a lap, így például az éttermekben várhatóan szabályozzák a helyben fogyasztás körülményeit, úgy hogy meghatározhatják a vendégtérben elhelyezhető létszámot, vagy az asztalok között optimális, 1-1,5 méteres távolságot.
Ezen felül az is elképzelhető, hogy a mostani teljes tiltás után egyelőre úgy lehet majd limitált létszámú éttermi programon részt venni, ha arra előzetesen bejelentkeznek az érdeklődők, annak érdekében hogy ne fordulhasson elő tumultus egy-egy nyilvános étkezőhelyen.
Kilátásban van az is, hogy a kereskedelmi egységek alkalmazottainak is használniuk kell a arcmaszkot, ahogy a vendéglátóhelyek pincérei is maszkban kell végezzék a munkájukat. Ahogy az is, hogy a jelenleg 9-12 óra közötti, 65 év felettiek részére fenn tartott idősávot két órában fogják meghatározni.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







