-3 °C Budapest

Állami támogatás házfelújításra

MTI
2011. március 26. 11:25

A nyár folyamán két pályázat kerül kiírásra az Új Széchenyi Terven (ÚSZT) belül; az egyik a meglévő családi házak energetikai korszerűsítésére a másik pedig új építésű családi házak energiahatékony módon történő létrehozásához fog segítséget nyújtani - mondta Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) klíma- és energiaügyért felelős államtitkára pénteken Kiskunhalason.

Nemcsak a nagyvárosi iparosított technológiával épült társasházakra, hanem a vidéki környezetben meglévő, 1992 előtt épült családi házakra is kiterjesztik az új épületkorszerűsítési programot - mondta az államtitkár.

Bencsik János kiemelte: az ország energiafüggőségének oldásához a megújuló és alternatív energiák elsősorban a hőellátás vonatkozásában tudnak hozzájárulni.

Ahol mezőgazdasági vagy erdőgazdasági melléktermékek, hulladékok állnak rendelkezésre, ott a helyi, közösségi igények kielégítését biztosító hő termelésére kerülhet sor, ahol pedig geotermikus energia van, annak a használatát fogják támogatni pályázati forrásokkal is.

Bencsik János utalt arra: a Dél-Alföld jó helyzetben van, mert meglehetősen sok geotermális kúttal rendelkezik, amelyek nem csak gyógyfürdő céljára hasznosíthatóak. Célként jelölte meg, hogy ahol megfelelő hozamú kutak vannak, ott a geotermikus energiának a hő oldalát is használják ki.

Az államtitkár szerint az épületenergetika területén óriási megtakarítási lehetőség van. A külső energiafüggőség oldását nem csak a megújuló és alternatív energia elterjedése szolgálhatja: a fel nem használt energia a legolcsóbb és a legtisztább energia - húzta alá az államtitkár.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Bencsik János statisztikákra hivatkozva elmondta: az állami és az önkormányzati középület-állomány energetikailag fenntarthatatlan állapotban van, és a lakosság tulajdonában lévő otthonok 70 százaléka ugyancsak energetikailag felújításra szorul.

Bencsik János hangsúlyozta: a kis- és közepes vállalkozásoknak is érdemes figyelemmel kísérniük az ÚSZT kiírásait az épületenergetikai programokra, hiszen az önkormányzatok mellett ők is pályázhatnak.

 

NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?