Te keresel ennyit? Hivatalosan ekkora most az átlagfizetés Magyarországon
A bruttó átlagkereset 702 800 forint volt, 7,8%-kal meghaladta az egy évvel korábbit - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból.
A bruttó átlagkereset 702 800 forint volt, 7,8%-kal meghaladta az egy évvel korábbit - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból.
Fontos rendelet élesedett idén: a Nemzet Sportolója címet viselők már nem fixen 630 ezer forintot kapnak havonta életjáradékként, hanem a KSH által meghatározott átlagbér összegét.
A férfiak kedvezményes nyugdíjazásának gondolata több mint egy évtizede rendre napirendre kerül.
Azt az ítéletet, hogy mely szakmák túl- vagy alulfizetettek, nem mindig a konkrét bérek ismeretében hozzuk meg, más tényezőknek is fontos szerepe van ebben.
A magyar cégek összességében kismértékű létszámnövekedést terveznek 2025 harmadik negyedévére.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 708 300 forint volt áprilisban.
Bár az áruházak polcain még mindig találni jó néhány, árában csúcson lévő árut, vannak azért szép számmal olyanok is, amik olcsósodnak.
Döbbenetesen sokan élnek a létminimum alatt Magyarországon. A szegénység társadalmi leszakadást, megélhetési válságot mindennapi küzdelmet is jelent. Mutatjuk!
A leendő nyugdíj összege korántsem véletlenszerűen alakul: egy összetett számítási folyamat eredménye.
A reálkeresetek 3,5%-os növekedése árnyaltabb képet fest: bár a statisztikák javulást jeleznek, a vásárlóerő emelkedése továbbra is mérsékelt.
A nettó átlagkereset a friss adatok szerint már majdnem eléri a félmillió forintot, komoly az emelkedés az egy évvel korábbihoz képest.
Mekkora lakáshitelt lehet felvenni az egyes megyékben, és mire elég ez az ingatlanpiacon?
Még mindig hatalmas a különbség a teljes munkaidőben foglalkoztatott firfiak és nők bruttó átlagbére között, de a munkaerőpiacon legaktívabb fiatalok sem állnak jobban.
Tovább nőtt a nettó átlagkereset 2024-ben, de az országon belüli bérkülönbségek is látványosabbá váltak – derül ki a KSH legfrissebb adataiból.
A WHC kommentárja szerint több szektorban is látszik a szakképzett munkaerő komoly hiánya.
A bruttó kereset mediánértéke 533 600, a nettó kereset mediánértéke 370 700 forintot ért el, 8,5, illetve 8,8%-kal múlta felül az előző év azonos időszakit.
Megjelentek a 2025-ben nyugdíjba vonulók számára kulcsfontosságú valorizációs szorzók: az idei emelés mértéke 13,3%.
A gazdasági növekedés újbóli fokozatos beindulásával párhuzamosan a magyar cégek is összességében enyhe létszámnövekedést terveznek 2025 második negyedévére.
a bruttó átlag- és mediánkeresetek az elmúlt években összességében növekedtek, a havi adatokból jól látszik, hogy ez közel sem egyenletes folyamat.
A bruttó átlagkereset 668 100 forint volt, 10,4%-kal meghaladta az egy évvel korábbit.