Megszületett a megállapodás: ennyivel emelkedik a vasutasok bére 2023-ban
Öt százalékkal, de legalább 53 ezer forinttal emelkedik január elsejétől a MÁV-Volán-csoportnál dolgozók alapbére.
Öt százalékkal, de legalább 53 ezer forinttal emelkedik január elsejétől a MÁV-Volán-csoportnál dolgozók alapbére.
Országszerte lehet NAV-ellenőrzésekre számítani a 7-8. héten is. Mutatjuk, kiket és hol ellenőriznek a revizorok.
2023 6. hetében 264 500-an, 24 500-zal többen fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel.
Karbantartás lesz, ezért fontos, hogy tájékozódjunk, ha éjjel villamosoznánk.
Ma van az utolsó lehetőségük a Jófogás felhasználóinak megváltoztatni a jelszavukat.
Idén a 9. évfolyamra felvételizők átlagosan 54,07; a 6 évfolyamos gimnáziumba jelentkezők 62,22; a 8 évfolyamos gimnáziumba jelentkezők pedig 61,49 pontot értek el.
A Balaton vízszintje közelít a "bűvös" 100 centihez: ez feltétlenül jó hír annak, aki nyáron fürdene a tóban.
Magyarországon csak a rendszerváltást követően kezdett terjedni az ünnep, mely a mai napig megosztó, akárcsak a Halloween.
A mentők által szervezett, háziorvosok bevonására épülő ügyeleti rendszert márciusban terjesztik ki Szabolcs-Szatmár-Bereg és Győr-Moson-Sopron megyére
A NAV árverésein mindig akad különleges tétel. A nyertes ajánlattevő egy repülővel térhet haza.
Minden eddiginél szigorúbb feltételekkel, de kiadták a környezethasználati engedélyt a debreceni akkumulátorgyár építéséhez – számolt be az MTI.
Budapesten, Pécsett, Szegeden és Debrecenben is ingyenesen lesz elérhető számos szűrővizsgálat a következő napokban.
Az évforduló alkalmából és Budapest születésnapjára is utalva február 14-re 150 forintos napijegy váltható a BKK alkalmazásában.
Nem lesz elérhető pénteken 21.00-tól szombat 12.00-ig az online számlanyitás és szerződés megkötése, és minden olyan digitális szolgáltatás, amely elkészült dokumentumot vagy kivonatot jelenít meg.
Hónapok óta nem lehet letaszítani a trónról az Avatar második részét, annak ellenére sem, hogy hétről-hétre közeledik a második helyezetthez a bevételek alapján.
Épületek százai kerülhetnek ingyen az egyházak tulajdonába még akkor is, ha sosem voltak a birtokukban.
Még egy hétig, 2023. február 15-ig lehet jelentkezni a május-júniusi érettségi vizsgákra.
Euróban kereskednek majd a Graphisoft Park részvényeivel, két napra felfüggesztik a papírt.
Börtön ablakába soha nem süt be a nap, az évek tovaszállnak, mint egy múló pillanat.
Akik bankszámlára kapják a járandóságukat, azokhoz február 10-én, pénteken érkezik az utalás.