Az OpenAI GPU-alternatívák iránti keresése olyan cégekre összpontosított, amelyek nagy mennyiségű beágyazott memóriával (SRAM) rendelkező chipeket gyártanak.
Rekordot döntött febrár végére az államháztartási hiány, a deficit meghaladja az 1500 milliárd forintot, bevétel pedig sehol nem látszik a friss adatokban.
Úgy tűnik, a recesszió veszélye fenyegeti az államháztartást: a Pénzügyminisztérium e hét közepén kiadott adatai szerint február végén már 1525 milliárd forint volt az államháztartás hiánya, ami ez az egész évre tervezett összeg 44 százaléka - írja a Népszava.
A lap azt is hozzáteszi: soha ennyire magas nem volt még február végén a hiány: az eddigi rekord ennek alig a harmada, 560 milliárd forint volt még 2011-ben. Kiderült, hogy mind a bevételi, mind a kiadási oldalon gondok lehetnek: első ránézésre a bevételek ugyan jelentősen nőttek, az idén 5363 milliárd forint folyt be. Csakhogy tavaly a kormány visszautalt 600-700 milliárd forint szja-t a választások előtt, és ha ezt kivesszük a kalapból, akkor az jön ki, hogy egy fillérrel sem nőttek a bevételek.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







