Hivatalos: így módosulhat a KRESZ és a jogsi megszerzése az Árpád hídi tragédia miatt
Nagyon súlyos tragédia rázta meg két hete a magyar társadalmat, és már a nagypolitikában is felvetődött, hogy változtatni kellene.
Nagyon súlyos tragédia rázta meg két hete a magyar társadalmat, és már a nagypolitikában is felvetődött, hogy változtatni kellene.
Több mint száz idős bentlakót mentettek ki rendőrök három idősotthonból, ahol bántalmazásnak, éheztetésnek voltak kitéve és ingyenmunkára kényszerítették őket.
Ma délelőtt tartott kormányinfót Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, ahol többek között bejelentette, hogy a kormány összesen 169,44 milliárd forint átcsoportosításáról döntött a rezsivédelmi alap terhére.
Bóka János lesz az európai uniós ügyekért felelős miniszter a kormányban. A tisztséget augusztus 1-jétől tölti be.
Mint mondta: a 2024-es választás után az Európai Parlamentben akarja folytatni pályafutását, addig a kampányban segédkezne.
Sejthető, hogy az árstop lesz a téma, hétfőn a miniszter azt mondta, hogy a június 30-án lejáró intézkedésről a szerdai kormányülésen születhet döntés.
Ha mindez elkészül, akkor a soproniak sok év után újra birtokba vehetik a Fertő tavat - jelentette ki az építési és közlekedési miniszter.
A rendszer amúgy sem működött, mert több gyártó már jó ideje kisebb palackokat forgalmaz, amelyekre nincs hatósági ár.
Magyarország rengeteg irányból tud földgázt vásárolni, de jelenleg az a legolcsóbb, ha közvetlenül az oroszoktól szerezzük azt be - mondta.
Teljes nonszensz, amit az EP csinál – véli Varga Judit, aki hozzátette, hogy szerinte politikai nyomásgyakorlásról van szó, semmi többről.
Gulyás Gergely és Varga Mihály a családtámogatások, a nyugdíjemelés, valamint a rezsicsökkentés sorsáról is beszéltek.
Számottevően csökkenteni kell az energiafüggőséget, meg kell változtatni az energiatermelés és a beszerzés szerkezetét.
Csütörtök délelőtt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő számolnak be a kormányülés döntéseiről és válaszol újságírói kérdésekre.
Csütörtök délelőtt Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra számol be a kormányülés döntéseiről és válaszol újságírói kérdésekre.
3300 milliárd forintos EU-s hitelhez folyamodik Magyarország - mondta Navracsics Tibor. A miniszter szerint a részletekről nyár végéig kell a kormánynak megállapodni.
A lengyelországi tranzitutaknak az ukrán mezőgazdasági termékexport előtti ismételt megnyitását szeretné elérni az ukrán mezőgazdasági miniszter.
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a tíz legjobban fizető állás közül három esetében diploma nélkül is el lehet helyezkedni.
Az adminisztratív költségek visszaszorítása érdekében kezdeményezik a kutak vízmérő-órával történő felszerelési kötelezettségének eltörlését.
Olyan fogyasztóvédelmi adatbázis jön létre, amely célzottan figyeli a termékek árváltozását és segíti a fogyasztókat.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szerint a magyar munkaerőpiacon jelenleg közel félmillió emberre lenne szükség. Ezt elsősorban Magyarországról kell pótolni.