Tőzsdei robbanás hétfő estére – a BUX átszakította a plafont
A részvénypiac forgalma 6,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A részvénypiac forgalma 6,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A pénteki történelmi csúcs után hétfőn kisebb negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén – véli Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.
A BUX-index pénteken 607,69 pontos, vagyis 0,6 százalékos emelkedéssel történelmi rekordot döntött, és 101 262,87 ponton fejezte be a kereskedést.
Az OTP vezérigazgatója, Csányi Péter szerint idén már a 0,8 százalékos gazdasági növekedés elérése is meglepetés lenne.
A részvénypiac forgalma 18,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest
Mérsékelten kedvező nemzetközi befektetői hangulatban emelkedéssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén.
A részvénypiac forgalma 12,0 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Kisebb negatív korrekcióval indulhat a nap a Budapesti Értéktőzsdén szerdán – legalábbis ezt vetíti előre az Equilor Befektetési Zrt. friss reggeli elemzése.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 332,32 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel 99 787,20 ponton zárt kedden.
Jelentős fordulatot hozott a Kúria 10/2025. számú jogegységi határozata a devizaalapú hitel- és lízingszerződésekkel kapcsolatos perekben.
Emelkedés várható nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 466,57 pontos, 0,47 százalékos csökkenéssel, 99 454,88 ponton zárt hétfőn.
Most az autóipari részvényekkel kapcsolatos befeketési esélyeket Csáti Olivérre és Kövesy Károllyal vettük át.
Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 99 921,45 ponton zárt, 0,33 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Pici mínusszal megy el hétvégére a BUX-index, de a forgalom a szokásos mértékűnek volt ma mondható a tőzsdén.
Nyáron nagyon sok diák dolgozik, az első fizetés pedig fontos lépés a pénzügyi tudatosság felé.
Vegyes mozgásokkal, iránykereséssel indulhat a kereskedés pénteken a BÉT-en – derül ki az Equilor elemzéséből.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 52,09 pontos, 0,05 százalékos csökkenéssel, 99 997,81 ponton zárt csütörtökön.
Európában a harmadik legnagyobb drágulást mérték a magyar albérletárakban 2010 és az idei első negyedév között
A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt, a vezető részvények emelkedtek az előző napi záráshoz képest.