Januárban a devizapiacot elsősorban a dollár folyamatos gyengülése alakította: szinte minden fontosabb valuta erősödött az amerikai fizetőeszközzel szemben.
Történelmi rekord a Budapesti Értéktőzsdén: nagyot kaszált, aki ma ebbe fektette a pénzét
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1063,46 pontos, 1,07 százalékos emelkedéssel, 100 049,90 ponton, történelmi csúcson zárt, átlépte a 100 000 pontos lélektani határt szerdán. Az árfolyamok alakulása a Pénzcentrum oldalán is követhető.
A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt, a vezető részvények emelkedtek az előző napi záráshoz képest. Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: szerdán az európai és köztük a magyar piac is emelkedni tudott, köszönhetően annak, hogy a hírek szerint jól haladnak az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió között a tárgyalások a vámokról. Jól hatott az európai piacokra, hogy a várakozások szerint az uniós cégeket érintő vámtétel nem lesz 10 százaléknál magasabb. Mindez növelte a befektetői bizalmat. Ezzel a kedvező nemzetközi hangulattal magyarázható a BÉT vezető részvényeinek emelkedése is - tette hozzá.
- A Mol árfolyama 12 forinttal, 0,4 százalékkal 3012 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 420 forinttal, 1,52 százalékkal 28 020 forintra nőtt, forgalmuk 7,2 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 14 forinttal, 0,79 százalékkal 1778 forintra emelkedett, forgalma 389,9 millió forint volt.
- A Richter-papírok ára 170 forinttal, 1,69 százalékkal 10 250 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
- A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 9120,07 ponton zárt szerdán, ez 67,42 pontos, 0,73 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







