Döntöttek: szabadon árulható, nem gyógyszer az e-cigaretta

Pénzcentrum
2014. március 7. 08:35

Megszületett az első jogerős döntés arról, hogy nem minősül gyógyszernek az elektromos cigaretták patronja, vagyis szabadon árulható, az egészségügyi kormányzat szerint azonban egyedi döntésről van szó, a tiltás marad, a szabályszegőket börtön fenyegeti - írja a Népszabadság.

Az újság pénteki cikke szerint tévesen sorolta a Szócska Miklós vezette egészségügyi államtitkárság az e-cigarettapatront a gyógyszertörvény hatálya alá tartozó termékek körébe a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság jogerős határozata alapján.

A pert indító kisvállalkozót 2012-ben bírságolta meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), mondván, nem rendelkezett gyógyszer-forgalmazási engedéllyel a nikotinos patronok árusításához. A NAV ebben az egészségügyi államtitkárság, illetve az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) korábbi állásfoglalására támaszkodott, amely szerint a termékre a gyógyszertörvény vonatkozik.

A kisvállalkozó fellebbezett, mire a kerületi bíróság most jogerősen megsemmisítette az adóhivatal határozatát, kimondva, hogy az e-cigaretta árusítható az OGYI minősítése nélkül is, a vállalkozónak pedig visszajárnak az elkobzott patronok és az akkor kiszabott bírság is.

A bíróságok a korábbi eljárásokban rendre az adóhatóságnak adtak igazat.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az egészségügyi államtitkárság szerint azonban nem született precedensértékű döntés. Érvelésük szerint a bírósági döntések csak az adott adóhatósági eljárásra vonatkoznak - írja az újság.

 

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?