Április 1-jén országszerte elindul a kishajók, azaz a vitorlások, motoros hajók és csónakok szezonja.
Évek óta csökken a tb-támogatás aránya, közben a betegterhek pedig folyamatosan nőnek. Szakértők a gyógyszerárak növekedését vetítik előre - írja a Világgazdaság.
Tavaly egy doboz gyógyszer ára átlagosan 1948 forint volt, ez elméletileg 3,3 százalékos csökkenést jelent a termékpaletta bővülése mellett. Az árcsökkenés elsődleges magyarázata a vaklicit, a gyógyszergyártók kényszerű árcsökkentése. A támogatásra fordított összegek viszont évről évre csökkennek, így a támogatott orvosságok köre is szűkül, összességében tehát nemhogy csökkentek volna, de tovább emelkedtek a lakossági gyógyszerkiadások. Míg öt évvel ezelőtt a teljes gyógyszerforgalom 40 százalékát kellett a betegeknek zsebből fizetniük, addig tavaly már közel a felét, 48 százalékot.
A gyógyszerkiadások belső összetétele is átalakult, egyre magasabb a vényre kapható patikaszerek aránya megvásárolható termékek között. 2013-ban az ezekre költött kiadások elérték a 60 százalékot. Mindezt úgy, hogy a teljes gyógyszerforgalmon belül jelentősen nőtt a recept nélkül kapható orvosságok piaci részesedése: tavaly 19,6 százalékát tették ki ezek a gyógyszerek a teljes termékpalettának.
Szakértők szerint a gyógyszerköltségek mindenképpen növekedni fognak a következő években. Ennek több oka van: egyrészt új terápiák elterjedése, másrészt a lakosság elöregedése, valamint a lakossági szűrések kiterjesztése. Ehhez képes itthon igen alacsony a gyógyszertámogatás mértéke: dobozonként alig hét euró volt tavaly, szemben az EU-17 tíz-tizenöt évvel ezelőtti 25 eurós átlagával.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







