Sok család kerülhet olyan helyzetbe, hogy nem tudja kiváltani a szükséges gyógyszereket, legyen szó lázcsillapítóról, antibiotikumról vagy krónikus betegségek kezeléséhez szükséges készítményekről.
Egyre több külföldön dolgozó magyar köti össze hazalátogatását egy-egy esedékes magánorvosi vizsgálattal, főképpen a nagyobb ünnepek, karácsony és húsvét táján - írja a Világgazdaság.
Decemberben négyezren jelentkeztek be hazai magánorvosokhoz a FoglaljOrvost.hu nevű honlapon keresztül, a foglalásoknak pedig csaknem a fele külföldről érkezett. A forgalmi adatok és az orvosok tapasztalatai alapján külföldön dolgozó magyarokról van szó, akik ünnepi hazalátogatásukat kötötték össze egy-egy esedékes szűrővizsgálattal vagy szükséges orvosi vizsgálattal, kezeléssel.Decemberben a legtöbb foglalás Németországból érkezett, de nem sokkal maradt le mögötte Anglia és Írország, ami nem meglepő, hiszen a magyar kivándorlás legfontosabb célországairól van szó.
A külföldön dolgozó - legfrissebb statisztikák szerint - 600 ezer magyar közül több tízezren járnak haza elintézni orvosi ügyeiket, de számuk a jövőben várhatóan növekedni fog, már csak a magyar orvosok online elérhetőségének növekedése miatt is
- hangsúlyozta Straub Fanni.
NEKED AJÁNLJUK
Alig ismert nyugdíjkatasztrófa érik a fejlett világban: küszöbön az összeomlás, nehéz lesz elkerülni
Hol él a legtöbb 100 év feletti ember? Vajon miért Japán vezeti a rangsort? És hogyan alakul a várható élettartam Európában? Mutatjuk!
FRISS HÍREK
Több friss hír
14:02
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
A vallások világnapja
Január 18.
A hóemberek világnapja
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. január 18. 12:59

Pénzcentrum | 2026. január 18. 10:27

Agrárszektor | 2026. január 18. 14:02





