A Miniszterelnöki Kabinetiroda közölte, hogy Orbán Viktor és Nagy Elek közös sajtónyilatkozatot tart hétfőn.
Több ütemben emelkedik az egészségügyben dolgozó szakorvosok és szakdolgozók bére - írja a Magyar Idők.
Szeptember elsején a szakorvosok és szakgyógyszerészek alapbére bruttó 107 ezer forinttal nőtt, míg második ütemben jövő év november elsején újabb 100 ezer forinttal emelkedik. Így a fizetésük két év alatt 207 ezer forinttal lesz magasabb.
- mondta Ónodi-Szűcs Zoltán, egészségügyért felelős államtitkár. Hozzátette: ez összesen körülbelül 78 ezer dolgozót érint, miután az egészségügyi béremelés az Országos Mentőszolgálat orvosait, szakdolgozóit is érinti.
de az elmúlt években minderre 300 milliárd forintot fordított a kormány. "2012-ben és 2013-ban két lépcsőben mintegy 95 ezer egészségügyi dolgozó részesült béremelésben. A két év alatt a kórházakban és szakrendelő intézetekben foglalkoztatottak bruttó keresete átlagosan 27 százalékkal nőtt" - mondta az államtitkár.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








